BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatékonyabbak az it-cégek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A kemény piaci verseny és nem igazán kedvező üzleti környezet ellenére jól tartották magukat az informatikai piac meghatározó cégeinek hazai leányvállalatai a múlt évben a nyilvánosan elérhető adatok alapján. Akadtak olyan társaságok, amelyek százmilliókkal tudták növelni bevételüket, és látványosan javult a működési hatékonyság is

Közel 15 százalékkal tudta növelni bevételét a múlt évben 2012-höz képest a Microsoft Magyarország Kft., a cég 11,1 milliárd forintos forgalommal zárta 2013-at. Ráadásul mindezt úgy tudta elérni a társaság, hogy a belföldi bevételük alapvetően a szoftver konzulensi és terméktámogatói üzletágból származik.

A Microsoft termékek közvetlen értékesítése ebben az összegben nincs benne, mivel az disztribútorokon keresztül történik. A nyilvánosan elérhető adatok alapján a cég javítani tudott működési hatékonyságán is, hiszen az üzemi eredménye 37 százalékkal bővült 2013-ban az egy évvel korábbival összevetve és elérte a 870 millió forintot, miközben adózott eredménye több mint 15 százalékkal emelkedett.

Nem panaszkodhattak a tavalyi évre az SAP hazai leányvállalatánál sem, igaz ennél a társaságnál nem annyira a bevételnövekedés szembetűnő, hanem a nyereség megugrása. Az SAP Hungary Kft. 16,3 milliárd forintos bevételt ért el 2013-ban, ami 460 millióval szárnyalta túl a 2012-est. A cég adózott eredménye ugyanakkor közel négyszeresére nőtt, elérve a 646 millió forintot.

A nyereségben látványos fejlődést produkáló vállalatok közé tartozik a Hewlett-Packard Magyarország Kft., amely 2012-ben még 700 millió forintot meghaladó veszteségről számolt be, a múlt évben pedig már közel 1,8 milliárd forint volt az adózott eredménye. Az árbevétel tekintetében már korántsem zárt ilyen jó üzleti évet 2013. október 31-el a társaság, a 32,7 milliárd forintos forgalom 6,6 milliárddal maradt el az egy évvel korábbitól.

Ha nem is volt ekkora a csökkenés, azért az Ericssonnál is megérezték az elmúlt évi piaci visszaesést, a világ legnagyobb távközlési hálózati megoldásszállítójának magyar leánycége 35,2 milliárd forintos bevételt ért el tavaly, ami 2,4 milliárddal maradt el a 2012-estől. Jó hír ugyanakkor a vállalat részéről, hogy sokat javítottak eredményességükön, ugyanis nyereségük 326 millió forintra nőtt tavaly, ami több mint 3,5-szerese az egy évvel korábbinak.

Stabil teljesítményt nyújtott 2013-ban az IBM Magyarországi Kft. is, a cég árbevétele minimális mértékben, 14,7 milliárd forintra nőtt. A vállalat hatékony működését mutatja, hogy az adózott eredménye 2,19 milliárd forint volt a múlt évben, ez a forgalom közel 15 százalékát jelentette.
A közelmúltban nyilvánosságra hozott 2013-as működési adatok alapján a nemzetközi technológiai cégek Világgazdaság által megvizsgált hazai leányvállalatai minimális mértékben ugyan, de csökkentették a foglalkoztatottak létszámát. Az öt társaságnál a kimutatások szerint a múlt évben 3514 volt az átlagos statisztikai létszám, ez pedig hozzávetőlegesen négy százalékkal volt kevesebb, mint a 2012-es érték.

Hiányzó szakemberek

Nincsenek könnyű helyzetben azok a technológiai cégek, amelyek Magyarországon szeretnék növelni a létszámukat, becslések szerint ugyanis 12 ezer pozíció van a hazai it-szektorban, amit fel kellene tölteni.

A szakemberhiány ellenére az infokommunikációs technológia (IKT) szektor Európához hasonlóan Magyarországon is a gazdaság egyik húzóágazata, amely a GDP csaknem 12 százalékát adja.

Az ágazat érdemi növekedést tudott produkálni 2010 és 2013 között: bruttó hozzáadott értéke 4,66 százalékkal, a beruházásai pedig 8,7 százalékkal emelkedtek.

A szakemberhiány ellenére az infokommunikációs technológia (IKT) szektor Európához hasonlóan Magyarországon is a gazdaság egyik húzóágazata, amely a GDP csaknem 12 százalékát adja.

Az ágazat érdemi növekedést tudott produkálni 2010 és 2013 között: bruttó hozzáadott értéke 4,66 százalékkal, a beruházásai pedig 8,7 százalékkal emelkedtek. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.