BIX-riválist indított a Magyar Telekom
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságÚj területen indulhat meg a verseny a hazai internetes piacon azzal, hogy a Magyar Telekom tegnap elindította saját internet forgalomkicserélő szolgáltatását. Az MT-IX megoldás a jelentős forgalmat bonyolító internet-, hosting- és tartalomszolgáltatók számára jelenthet lehetőséget arra, hogy csökkentsék eddigi költségeiket. A legnagyobb hazai távközlési cég új szolgáltatása egyértelműen a BIX, vagyis a Budapest Internet Exchange riválisa lesz. A Telekom közlése szerint a saját, magyar fejlesztésű megoldás bevezetésével újabb lehetőség nyílik meg a hazai internet forgalomkicserélésben, amely élénkítheti az infrastruktúra alapú piaci versenyt. A központ lehetővé teszi a belföldi vezetékes és mobilinternet-forgalom kicserélését, és lehetőséget biztosít nemzetközi internetelérésre is.
Bár keveset hallani róluk, az internet forgalomkicserélő központok kulcsszerepet játszanak abban, hogy gyorsan, hatékonyan és minél olcsóbban valósuljon meg a netes forgalom. Az 1990-es évek második feléig a viszonylag kevés hazai távközlési hálózat nem kapcsolódott közvetlenül egymáshoz, hanem nagy nemzetközi cégek külföldön található központjain keresztül kapcsolták össze őket. Ez még kis forgalom mellett is komoly terhelést jelentett a rendszereknek, azonban a netezés terjedésével és a hálózaton továbbított adatmennyiség növekedésével új megoldást kellett keresni. A hazai szolgáltatók internetes forgalmának kicserélésére 1997-ben hozták létre a BIX-et, ami egészen tegnapig gyakorlatilag monopolhelyzetben volt a piacon. Az induláskor 12 tagja volt a központnak, vagyis ennyi szolgáltató kapcsolódott rajta keresztül a többiek hálózatához, ez a szám napjainkra megközelítette a 49-et. A BIX Budapesten, három telephelyen működik.
A Magyar Telekom – amely egyébként maga is tagja a Budapest Internet Exchange-nek – új szolgáltatása alaposan átalakíthatja a piacot, figyelembe véve, hogy igen kedvező árakkal csábítják a partnereket. A távközlési vállalat internetes oldalán elérhető információk alapján feleannyit kell majd fizetniük havonta az egy gigabites hozzáférésért a cég ügyfeleinek, mint amennyibe az a BIX-nél kerül, kedvezményes áron. Kérdés, hogyan reagál erre a kihívásra a másik szolgáltató, és megindul-e egy komoly árverseny a piacon.
A Magyar Telekom garantált minőségi paraméterek és kibővített rendelkezésre állás mellett nyújtja új megoldását, ami lehetővé teszi partnereik számára működési hatékonyságuk javítását – nyilatkozta a kezdeményezés kapcsán Walter Goldenits, a társaság műszaki vezérigazgató-helyettese. A vállalatot választók számára további vonzó lehetőség lehet, hogy elérhetik az ország legnagyobb internetes ügyfélbázisát is. Lapunk érdeklődött a Magyar Telekomnál, hogy mennyibe került az új szolgáltatás elindítása, azonban a vállalat ezzel kapcsolatban nem közölt információt. A távközlési cég az elmúlt években folyamatosan bővítette szolgáltatási portfólióját, 2010-ben például áram- és gázszolgáltatást indítottak, de beléptek az e-könyvek piacára is, illetve november végén mobilfizetési megoldást tettek elérhetővé. A vállalat a közelmúltban átszervezte felsővezetését, távozott az üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettes, illetve az innovációs és üzletfejlesztési igazgató is.


