BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna a főszerepben: a NATO tagállamok hatalmas pénzügyi segítséget ígérnek, de Zelenszkij ennél is többet akar

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több fontos kérdést is rendezhetnek a szövetségesek a csúcstalálkozón. A NATO tagok hamarosan Ankarában ülnek össze, hogy megvitassák a katonai szövetség jövőjét, valamint kijelöljék a következő időszak csapásvonalait és a stratégiai célokat. A védelmi ipar kapacitásainak bővítése mellett a tanácskozás másik fő témája Ukrajna támogatása lesz.

A NATO európai tagállamai és Kanada vállalja, hogy 2026-ban és 2027-ben 70 milliárd euró (megközelítőleg 24,87 ezermilliárd forint) értékű katonai támogatást nyújt Ukrajnának.

Ukrajna ígéretet kap a támogatásra
Ukrajna ígéretet kap a támogatásra / Fotó: AFP

A vállalás a csúcstalálkozó zárónyilatkozatában szerepel majd és egy 30 milliárd euró értékű uniós hitelt, valamint az egyes országok által már korábban lekötött forrásokat foglal magába. Erről magasrangú diplomaták számoltak be az AFP hírügynökségnek.

Szimbolikus lépés, ami Ukrajnának is sokat jelent

A lépés elsősorban Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesül Államok elnökének szól, aki számos alkalommal bírálta Európát, amiért szerinte a kontinens országai nem járulnak hozzá megfelelő mértékben a védelmi kiadásokhoz. A nyilatkozattal a szövetségesek azt jelezhetik Washingtonnak, hogy teljes mértékben átvették Ukrajna finanszírozását az Oroszország ellen folytatott háborúban.

Mindeközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is megerősítést kap, hogy a támogatások a jövőben is érkeznek majd, ezért a hátország és a katonaság szükségletei biztosítva vannak.

Eltérő álláspontok

Tisztségviselők beszámolói szerint Németország egyértelműen támogatta, hogy a kötelezettséget írásában, a csúcstalálkozó zárónyilatkozatában rögzítsék, mivel ez más európai országokat is nagyobb szerepvállalásra ösztönözhet.

Ezzel szemben Olaszország részéről némi ellenálllást lehetett érzékelni, a déli állam először vonakodott, de végül pénteken mégis jóváhagyta a kezdeményezéset.

A NATO-vezetők keddi vacsoráján Volodimir Zelenszkij is részt vesz majd, azonban a másnapi csúcstalálkozón már nem lesz ott, valószínűleg azért, hogy Donald Trump ne érzékelje úgy, hogy az orosz-ukrán ügy túl nagy hangsúlyt kap a továbbra is feszült közel-keleti helyzet árnyékában.

Mindeközben a szövetségesek igyekeznek kihasználni azt, hogy Trump a G7-találkozón engedékenyebb hangot ütött meg Ukrajnával szemben, azonban a húrt nem kívánják túlfeszíteni.

Kijev többet akar

Ukrajna azt szeretné elérni, hogy a NATO-csúcstalálkozó zárónyilatkozata hivatalosan is tükrözze az ország megváltozott szerepét az euroatlanti biztonsági rendszerben. Kijev szerint Ukrajna már nem csupán a szövetség támogatását élvezi, hanem aktívan hozzájárul a NATO biztonságához.

Aljona Hetmancsuk, Ukrajna NATO-képviseletének vezetője szerint a szövetség és országa kapcsolata teljesen átalakulhat. A diplomata egy brüsszeli háttérbeszélgetés alkalmával hangsúlyozta, hogy

kiemelt jelentőséggel bírna, ha a NATO hivatalosan is elismerné az ukrán törekvéseket.

Úgy véli, hogy ennek megfelelően a csúcstalálkozó záródokumentumának tükröznie kell a kapcsolat átalakulását. Hetmancsuk szerint az elmúlt időben Ukrajna NATO-integrációja egyre nagyobb hangsúlyt kap.

Felpöröghet a fegyvergyártás

A NATO-csúcs másik fő témája Ukrajna mellett a védelmi ipar gyenge teljesítménye lehet. Az ankarai találkozón várhatóan a fegyvergyártás felpörgetése is fontos kérdés lesz, amely a találkozóval párhuzamosan tartott, védelmi ipari fórumon is napirendre kerül majd. Itt a szövetségesek a transzatlanti védelmi termelésről, beruházásokról és innovációról folytathatnak szakmai párbeszédet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.