Házassági hírek a távközlési piacon
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságIzgalmas hírek érkeztek az elmúlt napokban több jelentős távközlési cégről, amelyek jól érzékeltetik a szektorban zajló folyamatokat. A jelek szerint ez is olyan területté kezd válni, ahol a méret egyre inkább számít, illetve ezzel összefüggésben az, hogy egy szolgáltató minél szélesebb portfólióval rendelkezzen. A távközlési cégek a fogyasztói igényekhez alkalmazkodva arra törekszenek, hogy négy-az-egyben csomagokkal (mobil- és vezetékes telefon, szélessávú internet, televízió szolgáltatás) is megjelenhessenek a piacon, az elmúlt időszak akvizícióinak és a jövőben várható felvásárlásoknak is ez az egyik fő mozgatórugója.
A legutóbbi nagy szereplő, amely hajlandó jelentős összeget is áldozni erre a célra a BT (korábban British Telecommunications), amelyről a múlt héten derült ki, hogy szívesen megszerezné valamelyik brit mobilszolgáltatót. A helyzet érdekessége, hogy a társaság korábban jelen volt a mobilpiacon, ráadásul éppen az egyik most kiszemelt vállalat, az O2 elődjével. A jelenleg a spanyol Telefónica tulajdonában lévő cég a második legnagyobb mobilszolgáltató az Egyesült Királyságban.
A BT potenciális célpontként tekint a szigetország piacvezető mobilcégére, az EE-re is, amely mögött a francia Orange és a német Deutsche Telekom állnak. Bár azt elismerték az érintett felek, hogy folynak tárgyalások esetleges akvizícióról, ezek nagyon korai fázisban vannak. Az EE megvétele ugyan a jelentős felhasználói bázis, a bőséges spektrumkészlet és igen fejlett hálózat miatt vonzó megoldás lehetne a BT-nek, ám az elemzők szerint mind az Egyesült Királyságban, mind uniós szinten versenyjogi kérdéseket vetne fel egy ilyen fúzió és szigorú vizsgálattal járna. Ebből a szempontból lényegesen egyszerűbb lenne az O2 bekebelezése, igaz, ez esetben kisebb piaci részesedésre tennének szert. A helyzetet ráadásul bonyolítja, hogy a brit mobilpiac negyedik számú szereplője, a Hutchison Whampoa is beszállna a licitálásba és szívesen megszerezné akár az EE-t, akár az O2-t.
A távközlési piacon zajló konszolidációs folyamat jelentőségét mutatja az is, hogy a napokban a Vodafone-nal kapcsolatban az jelent meg, hogy további jelentős akvizíciókra készülnek – ami önmagában nem meglepő -, és a potenciális célpontok között lehet a Liberty Global, melyet itthon főként a UPC tulajdonosaként ismernek.
Arról egyelőre megoszlanak a vélemények, hogy mennyire van realitása egy ilyen fúziónak – egyrészt az összeg nagysága, másrészt a várható versenyhatósági vizsgálatok miatt -, de tény, a Vodafone stratégiájában egyre meghatározóbb szerepet játszik, hogy erősítse pozícióját a vezetékes szegmensben is. Ezt mutatja a legnagyobb német kábelcég, a Kabel Deutschland megvétele a múlt évben 7,7 milliárd euróért, idén pedig az Ono nevű spanyol kábelszolgáltató megvásárlása 7,2 milliárd euróért.
A következő hetekben valószínűleg mindkét ügyben lesznek további fejlemények, és a most tapasztalható mozgolódás a piacon azt vetíti előre, hogy jövőre újabb jelentős tranzakciókra lehet számítani.


