BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három cég konzorciuma tervezi az M0-ás folytatását

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által az M0-ás autóút északi szektora továbbépítésének tervezésére kiírt nyílt közbeszerzést, közös ajánlattevőként három cég nyerte, a munka olcsóbb lett a becsültnél - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A nyertes közös ajánlattevők az UNITEF ’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt., az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. és a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. Az eredetileg becsült ellenérték 1 milliárd 340 millió forint volt, a nyertes ajánlatban viszont 1 milliárd 322,5 millió forint szerepelt.

Az M0-ás autóút ezen északi szakasza az M0 mostani végpontjától, a Megyeri hídtól indul egy 600 méteres felüljáróval. Ezután - egy 2 kilométeres alagutat követően - a Budakalászi úton egy csomópontba érkezik. Innen újra egy 3,2 kilométer hosszú alagutas szakasz következik, egészen a 10-es úti csomópontig.

A tervezés végső célja az építési engedély megszerzése, valamint az építési tenderdokumentáció elkészítése.

A három ajánlat közül a legolcsóbb nyert. Ajánlatot tett még - szintén közös ajánlattevőként - a SpeciálTerv Építőmérnöki Kft., a Fehérvári és Fekete Kft., valamit a RING Mérnöki Iroda Kft. A harmadik ajánlattevő az M0 Mérnök konzorcium volt. Ennek tagjai: a Transinvest-Budapest Kft., a DOPRAVOPROJEKT a.s., az  MSc Kft., a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft., valamint a Vibrocomp Kft.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.