BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezermilliárdot fordít a kormány közlekedésfejlesztésre

A kormánynak fontos a közlekedés fejlesztése, mivel javítja a gazdaság versenyképességét, ezért 2020-ig mintegy ezermilliárd forintot fordít nemzeti forrásból erre a célra - mondta ma Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Budapesten.

A Nemzeti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégia bemutatásának záró rendezvényén az államtitkár hozzátette: a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszak támogatásainak a kihasználása azért is fontos, mivel azt követően már kevesebb támogatás jut erre a területre.
   
Az államtitkár kiemelte: a parlament előtt van az a gyorsító csomag, amely a beruházások engedélyezésénél párhuzamosan futó engedélykiadást ír elő. Jelenleg ugyanis a hatósági engedélyezési eljárások egymást követik, így az átlagos előkészítési idő hat és fél év, a kormány ezt akarja két évre csökkenteni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kisajátításoknál - amennyiben csak az árról folyik a vita - az nem lehet akadálya a beruházás megkezdésének.
   
Becsey Zsolt, az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára Magyarország sajátos helyzetére példaként hozta, hogy még tart az egyéni és a közösségi közlekedés felzárkóztatása az uniós szintre, megemlítette az ország tranzit jellegét, azt, hogy európai korridorok haladnak keresztül a területén, és feladatnak nevezte a Budapest központúság oldását. Kiemelte a megvalósult beruházások megfelelő működtetését is.
   
Szalóki Flórián, az NFM közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a 2013. végéig tartott korábbi uniós költségvetési időszak KÖZOP programjából 2700 milliárd forint értékű közlekedési fejlesztés valósult meg. Az új költségvetési időszak IKOP programjában 1500 milliárd forint szerepel erre a célra, de a korábbi nagyobb összeg nagyon "kivasalta" a mélyépítő ipart - tette hozzá a helyettes államtitkár.
   
Megemlítette Szalóki Flórián azt is, hogy 2020-ig elsőbbséget élvez a közlekedés fejlesztésében a vasút, és felidézte, hogy Budapest 180 milliárd forintot kap a tömegközlekedés fejlesztésére.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.