A Siemens Zrt. három fontos területen is jelentős előrelépést ért el az elmúlt két évben, azaz amióta 2013-ban stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormánnyal. Dale A. Martin, a társaság elnök vezérigazgatója a társaság csepeli trafógyárában ezen belül a duális képzésről elmondta, hogy ilyet a Siemens németül, a felsőoktatásban és a gazdasági területen már a kilencvenes években is indított, az ott végzők többsége ma felső vezető a társaságnál. Újabb eredmény, hogy a Siemens tavaly a kormány támogatásával modern képzési központot adott át. A múlt héten indult meg a hegesztők, az ipari gépészek és a gépi forgácsolók oktatása. Az idén a felsőoktatásban is indít duális képzést a Siemens.
Az elnök-vezérigazgató cégének a K+F elektronikai területén elért eredményeit a várakozásokat meghaladónak értékelte. Már két szabadalomkérelmet is beadott a Siemens. A vállalat 2006 óta dolgozik Magyarországon saját fejlesztésű olajszigetelésű elosztó transzformátorok fejlesztésén, és halad az új generációs transzformátorainak fejlesztésével is.
A magyarországi Siemensnél ma bő 700-zal dolgoznak többen, mint 2007-ben, a 2012-es stratégiai partnerség aláírása óta pedig közel 200-zal nőtt a csepeli gyár foglalkoztatottainak száma. Amikor a csepeli telephely 1996-ban a Siemens tulajdonába került, évi 800 transzformátort gyártott. Az idén ennek a hússzorosát, 90 százalékban exportra. Mindezek mögött az elmúlt két évben másfél milliárd forintnyi beruházás állt.
Dale A. Martin – aki az idén átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét – szerint cége bekapcsolódhat az országban indult és majd induló, újabb fejlesztések sorába, elsősorban a vasúthálózati és infrastruktúra-beruházásokba, illetve olyanokba, amelyek a megbízható energiaellátáshoz kapcsolódnak.
A rendezvényen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy most „megerősítjük a Siemesszel két éve kötött megállapodást”. Elmondta, hogy a kormány a stratégiai partnerségek indításával 2012-től új szintre emelte az érintett társaságokkal a kapcsolatát. E partnerek mostanáig együtt mintegy 13 ezer új munkahelyet teremtettek, jelentősen bővítették magyarországi beszállítóik körét, új beruházásokat indítottak, és egyre többen vesznek részt a duális képzésben. A magyar iparnak is szerepe volt abban, hogy az ország gazdasági növekedése mintegy 3 százalékos volt az év első felében, folytatva a múlt évi ütemet. A miniszter szerint ahhoz, hogy az ország le tudja rövidíteni felzárkózási pályáját, meg kell erősítenie és több lábon állóvá kell tennie iparát is, amelynek addig a járműipar volt az erőssége. A működő tőke becsábításának érdekében a beruházóknak látniuk kell, hogy a profitjukat szabadon költhetik el, de olyan környezetet kell teremtenünk, hogy a pénzüket érdemes legyen itt tartaniuk.
Már csak a hitelminősítőkre várunk
Varga Mihály közölte: 2014-ben 5200 milliárd forintnyi beruházás történt az országban, ez 14 százalékos növekedés. 2010 óta bő félmillióval nőtt a munkavállalók száma, akik ma több mint 4 millióan vannak. A munkanélküliség 7 százalék alatti, ez 10 éves mélypont. A gazdaság bővülése nem járt az eladósodottság növelésével. Az első fél évben 9 százalékkal, azaz 1100 millió euróval javult az ország külkereskedelmi mérlege. Eredményeinket már elismeri az OECD, az Európai Bizottság és az IMF, most a hitelminősítőkön a sor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.