BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elmaradnak a németek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Manapság feleannyi német turista érkezik Magyarországra, mint a 2000-es évek elején, de dinamikusan növekszik a britek és a lengyelek vendégforgalma.

Májusban a külföldi turisták által eltöltött éjszakák száma 2,2 százalékkal emelkedett, míg a belföldi vendégeké 0,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból. A külföldiek vendégéjszakái egy évvel korábban pontosan ugyanennyivel nőttek 2014-hez képest, ám akkor még a magyarok belföldi utazásai 6,5 százalékos növekedést hoztak, szemben a mostani csökkenéssel. Úgy tűnik azonban, hogy az idei kiemelkedő, a vendégéjszakák 24,5 százalékos emelkedését hozó húsvéti forgalom után csökkent a magyarok belföldi utazási kedve.

Az első öt hónapot nézve ugyanakkor továbbra is szép növekedést mutat a hazai turizmus: a szálláshelyek 5,4 százalékkal több, összesen 8,4 millió vendégéjszakát regisztráltak január és május között. A külföldi vendégek 4,8 százalékkal (4,5 millió), a belföldi vendégek 6,1 százalékkal több (4 millió) vendégéjszakát töltöttek Magyarországon. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron összesen 7,6 százalékkal magasabb – 132,6 milliárd forint bruttó árbevételt értek el. A SZÉP-kártya felhasználási értéke a kereskedelmi szálláshelyeken 8,9 százalékkal nőtt, a vendégek összesen 6 milliárd forintot költöttek ezzel a fizetési lehetőséggel.

A legjelentősebb küldő országok közül az Egyesült Királyságból érkező turisták vendégéjszakái 7 százalékkal emelkedtek. „A brit vendégforgalom továbbra is dinamikusan növekszik, és ez a trend az idén vélhetően a Brexit hatására sem fog változni, hacsak a font zuhanása nem ér el egy olyan kritikus szintet, ami már negatív hatással lenne a britek utazási hajlandóságára” – mondta a Világgazdaságnak Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke. Számukra Magyarország ugyanis nagyon olcsó desztinációnak számít, a régión belül pedig a rendkívül jó ár-érték arányunkról vagyunk híresek.

Lengyelország szerepe kiemelkedő volt májusban, be is került a hat legfontosabb küldő ország közé, miután a lengyelek 35 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek hazánkban. Miközben a hagyományos küldő országnak számító Ausztria turistái az első öt hónapban 3,7 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el nálunk, addig a német vendégek 2 százalékkal kevesebbet. Ennek ellenére még mindig Németországból érkezik a legtöbb turista Magyarországra, az első öt hónapban összesen 595 ezren. „A 2000-es évek elejéhez képest azonban mintegy 48 százalékkal csökkent a német turisták száma. Ennek oka, hogy lezajlott egy generációváltás, és kiöregedett az a réteg, amelynek érdekes volt Magyarország” – hívta fel a figyelmet a szállodaszövetség elnöke. Szerinte a német fiatalokat valószínűleg egyelőre kevésbé tudjuk megszólítani, ugyanakkor az is igaz, hogy a mai turizmus már sokkal több lábon áll, mint korábban.

Az orosz turistaforgalom szintén tovább csökkent: az Oroszországból érkező vendégek 8,7 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek Magyarországon január és május között. Niklai Ákos szerint remélhetőleg megállítja a negatív trendet a Moszkvát Sármellékkel összekötő menetrend szerinti járat vasárnapi újraindítása, amely az orosz gazdasági helyzet bizonytalanságai miatt másfél évig nem közlekedett. Az orosz vendégek elsősorban Hévízre és a környékén található más gyógyfürdőhelyekre jönnek pihenni, de innen kiindulva meglátogatják Budapestet és a Balatont is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.