Cégvilág

Dolgozóként hatszázezret költ formaruhára a Volánbusz

A Volánbusz Zrt. a most induló formaruha-beszerzéssel ugyan többéves hiányosságot pótol, érthetetlen, hogy miért kell erre a célra bruttó 8 milliárd forintot szánni - fogalmaz a Magyar Nemzet.

Összesen 12-13 ezer munkavállaló jogosult formaruhára, azaz fejenként több mint 600 ezer forintot áldoz erre a célra a hét regionális közlekedési központ.

"Ha a korábbi közbeszerzésekből indulunk ki, akkor egy szett formaruha körülbelül 120 ezer forintba kerül, azaz a jelenlegi létszámot figyelembe véve fejenként öt garnitúráról van szó, ami teljesen felesleges" – mondta a lapnak a Dél-alföldi Közlekedési Szakszervezet vezetője.

A közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint egyebek közt 24 ezer télikabátot, 57 ezer nyakkendőt, 110 ezer nadrágot, 114 ezer hosszú és ugyanennyi rövid ujjú inget, továbbá a női alkalmazottak részére több mint 6 ezer blúzt és szoknyát, valamint több mint 3 ezer sálat vásárol a Volánbusz Zrt. A beszerzés nettó értéke 6,37 milliárd: azaz bruttó több mint 8 milliárd forintjába kerül az államnak az ügylet, amit nem európai uniós forrásokból finanszíroz. A tendert három nonprofit társaság nyerte el: a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft., az Efro Közhasznú Nonprofit Kft., valamint a Pro-Team Nonprofit Kft. A ruhák elkészítését több üzemben végzik, az első ütemben készült darabokat kilencven napon belül kell leszállítani a Volánbusznak.

formaruha Volánbusz
Kapcsolódó cikkek