Cégvilág

Tőkeinjekció 29 milliárdos tételben

Első ránézésre alig triplájára, 1,055 milliárd forintról 2,9 milliárd forintra nőtt a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. alaptőkéje, valójában 29 milliárdos tőkeinjekciót kapott az állami társaság. A tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 290 362 darab új részvényt bocsátott ki, egyenként tízezer forintos névértéken, de a kibocsátási érték százezer forint volt. Teljes egészében pénzbeli juttatásról van szó, amelyet a cégbírósági bejegyzés előtt a társaság rendelkezésére kellett bocsátani a cégdokumentáció szerint.

A piacon most már inkább Inpark néven ismert NIPÜF-öt 2015 végén alapították azzal, hogy országos iparipark-hálózatot alakítson ki. Feladata, hogy felmérje és nyilvántartsa a működő ipari parkokat, illetve az erre alkalmas területeket, ugyanakkor felmérje a befektetői igényeket is. A NIPÜF dolga országos és helyi iparipark-koncepciók készítése, ő veszi meg a területeket, elvégzi a beruházásokat-fejlesztéseket, majd üzemelteti az ipari parkokat. Hasznosításukról is gondoskodnia kell, a bérbeadás mellett szóba jöhet az értékesítés is – rögzíti a társaság alapszabálya.

Alapításakor 10 milliárd forint tőkével indította útjára a NIPÜF-öt az állami tulajdonos. Azóta a társaság alapított négy leánycéget – a NIPÜF Hatvan Ipari Park Kft. és a NIPÜF Páty Ipari Park mellett két klónt jegyzett be a cégbíróság, nevükben az Alfa, illetve a Béta megkülönböztetés szerepel. Ami a nemzeti iparipark-programot illeti, tavaly novemberben indult, ekkor kezdődött meg az első konkrét NIPÜF-fejlesztés, a pátyi ipari park beruházása, mégpedig a svájci Kühne + Nagel Kft. regionális autóalkatrész-elosztó központjának alapkőletételével.

Egy tavaly szeptemberi kormányhatározatból derült ki, hogy két ipari parkra 27,54 milliárd forintos keretet szánt a kormány. Ekkora keretet biztosít arra, hogy a NIPÜF ipari parkot hozzon létre Hatvanban és Pátyon. Mint korábban közöltük, összesen 84 hektár ipari park kialakításáról, zöldmezős beruházásról van szó. Hatvan külterületén, a meglévő ipari park melletti 37 hektáron, Pátyon 47 hektáron fejleszt a NIPÜF.

A kormányhatározatban szereplő 27,54 milliárd forintos keret azonban nem jelenti azt, hogy a költségvetés biztosan ennyivel finanszírozza majd a két beruházást. Legalábbis a cél az, hogy minél nagyobb mértékben vonjon be a NIPÜF piaci forrásokat. Addig azonban – mint korábban a NIPÜF-nél magyarázták az állami forrásjuttatásokat – gyorsan mozgósítható szabad forrásokra van szüksége az állami cégnek, hogy a lehető leggyorsabban tudjon reagálni a befektetői igényekre.

ipari parkok NIPÜF részvénypiac
Kapcsolódó cikkek