Törökországnak nem elég az új Eurofighter, begyűjti a használtakat is
Recep Tayyip Erdogan török elnök Katarba utazik a héten, hogy nyélbe üsse 24 használt Eurofighter vadászgép megvásárlását, amelyekre égetően szüksége van az országnak a légiereje modernizálására. Még az idén aláírhatják az új gépek beszerzéséről szóló megállapodást is a gyártó konzorciummal.

Törökországé a második legerősebb hadsereg a NATO-ban az amerikai után, és egy sor új vadászgép beszerzését tűzte ki célul, hogy lecserélje gyorsan elöregedő F–16-osokból álló flottáját. Az ügy jól halad: miután 2019-ben orosz S–400-as rakétavédelmi rendszerek vásárlása miatt kitették az F–35-ös programból, idén végre megkaphatja ezeket a modern vadászgépeket. Erdogan emellett nem tett le a Lockheed Martin legújabb generációs F–16 Viper gépeinek a beszerzéséről sem.
Szabad az út a Eurofighter előtt
Ankara azonban nem elégszik meg az amerikai vadászgépekkel, jelentős mennyiségben tervez beszerezni Eurofightereket is. Az új német kormány hosszú huzavona után a nyáron szabaddá tette az utat negyven darab Typhoon átadása előtt Törökországnak.
A globális védelmi hírekkel foglalkozó Tur Def portál tudósítása szerint a szerződést még az idén aláírhatják. „Azt hiszem, hamarosan megtörténik – nyilatkozta az aláírásról a török NTV-nek múlt heti ankarai látogatásán Johann Wadephul német védelmi miniszter. – A Eurofightert gyártják már egy ideje, és növelték a termelési kapacitást. Így rövid idő alatt leszállíthatók a gépek Törökországnak” – tette hozzá.
A portál szerint azonban a szállítás biztosan hosszabb folyamat lesz, tekintve, hogy
a Eurofighter újdonság lesz a török vadászpilóták számára, mivel eddig kizárólag F–16-ossal repültek.

Az alkalmazkodási folyamatot azonban megkönnyítheti Katar, amely üzemeltet Eurofightereket, és széles körű katonai együttműködést folytat Törökországgal, így segíthet a török pilóták kiképzésében.
London közvetített a katari üzletben
Katar azonban ennél többet is tehet: átadhatja Ankarának 24 darab használt Eurofighter Typhoonját. A Bloomberg értesülése szerint az Egyesült Királyság, a Eurofighter konzorcium tagja közvetített az üzletben.
London és Ankara júliusban írt alá memorandumot 40 Eurofighter vásárlásáról az Egyesült Királyságtól,
az árról és a végső feltételekről azonban még folyik a vita.
Mivel a szállítás mindenképpen éveket vesz igénybe, addig is kellenek használható gépek.

A katari gépek átadásához azonban szükség van a konzorcium többi tagjának: Németországnak, Olaszországnak, Spanyolországnak és Franciaországnak a hozzájárulására is, emlékeztetett a Middle East Eye regionális portál.
Erdogan körbelátogat a régióban
Erdogan szerdán látogat Dohába egy regionális körút keretében, amelynek során tárgyal Kuvaitban és Ománban is.
Bár a tárgyalások részleteit nem hozták nyilvánosságra, a Bloomberg korábbi értesülése szerint
Törökország 11,6 milliárd dollár költhet
új és használt vadászgépek, valamint Meteor levegő-levegő rakéták beszerzésére. Az utóbbit
- a brit BAE Systems,
- az Airbus
- és az olasz Leonadro
részvételével létrehozott vegyesvállalat, az MBDA fejlesztette ki.
„Németország szempontjából nincsenek korlátozások – utalt Wadephul a Törökországgal folytatott védelmi együttműködésre. – Szinte felmerül a kérdés: ki mással kellene együttműködnünk, ha nem NATO-partnerünkkel?” – tette hozzá.