Brüsszelig mennek a fuvarozók
Megbénulna a nyugat-európai ellátási lánc, ha a 12, részben kelet-európai ország fuvarozói kivonulnának a nyugati piacról – mondta a Világgazdaságnak Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke azt követően, hogy a visegrádi négyek (V4) országaiban működő közúti árfuvarozási és személyszállítási vállalkozások legnagyobb érdekképviseleti szervezetének vezetői közös nyilatkozatot írtak alá pénteken Budapesten. Az Európai Bizottsághoz, illetve az érintett és a nyugat-európai kormányokhoz is eljuttatandó dokumentumban arra kérik a német, a francia és az osztrák hatóságokat, hogy a kiküldetési (minimálbér) szabályozásuknak a nemzetközi fuvarozásra vonatkozó passzusát függesszék fel, amíg egy új, egységes uniós szabályozás nem lép életbe. A kifogásolt nemzeti jogszabályok egyebek között azt várják el a fuvarozóktól is, hogy arra az időre, amíg az adott országban fuvaroznak, az ottani minimálbért fizessék például a magyarországi vállalkozások járművezetőinek. Napjainkban már a németországi és a francia mellett az ausztriai árufuvarozási és személyszállítási feladatok is akkora adminisztrációs terhet jelentenek, melyek a szolgáltatások és áruk szabad áramlása alapelv technikai akadályának tekinthetők, és elfogadhatatlanok a fuvarozók számára – olvasható a nyilatkozatban. Akár 30 százalékkal is nőhetnének a fuvarozók költségei a szabályozás miatt, ami pedig megdrágítaná a fuvarozást – tette hozzá Wáberer.
A V4-ek országaiban működő legjelentősebb érdekvédelmi szervezetek 9800 tagvállalkozást tömörítenek és több mint 175 ezer járművet használnak. A szervezetek vezetői úgy látják, hogy az uniós kiküldetési irányelvek közúti közlekedési szektorra történő alkalmazásának terjedő gyakorlata az unióhoz korábban csatlakozott tagállamok piacainak nyílt védelmét célozza.


