BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem csak a munkaerő hiánya, a tudása is problémát okoz

Több informatikai szakemberre lenne szükség, mint amennyit pályára bocsátanak a felsőoktatási intézmények, de a frissen végzett munkaerő tudásával és készségeivel is problémák vannak. Ezt hidalja át egy informatikai munkákra specializálódott iskolaszövetkezet.

Kezdeményezést indított egy informatikai munkákra specializálódott iskolaszövetkezet annak a problémának az áthidalására, hogy a hallgatók tudása és készségei le tudják követni a rohamtempóban fejlődő technológiát, így az állandóan változó piaci elvárásokat. A jelentkezők a képzéseken ingyenesen vehetnek részt, oktatóik aktív senior szakemberek, akik három hónap alatt a szakmai tudás mellett az úgynevezett soft skillek-et is fejlesztik, így a kiállást, a prezentálást, a csapat-orientációt és a kommunikációs képességeket.

Magyarországon az IT cégek többsége már a diákévek alatt is várja a fiatalokat. Hogy a kezdőknek milyen elvárásoknak kell megfelelniük, azt a szakmabeli oktatók pontosan tudják és segítenek a legújabb technológiák elsajátításában – mondta el Lovas István, a Schönherz Akadémia vezetője. Ezzel a hallgatókat úgy engedik útnak, hogy junior szotfverfejlesztőként már helyt tudjanak állni igen komoly cégeknél is. A képzésre minden olyan nappali tagozatos informatikus tanuló jelentkezhet, aki megfelel a bemeneteli követelményeknek, és mindig felmérjük, ki és mennyire elkötelezett a szakma iránt, hiszen senkinek sem szeretnénk csalódást okozni.

A hallgatók tudása és készségei gyakran elmaradnak a rohamtempóban fejlődő technológiától, és az állandóan változó piaci elvárásoktól

Debrecenben és Budapesten összesen már több mint 200 diák végezte el sikeresen a speciális piaci igényekhez alakított képzéseket, és legtöbbjükre ezt követően azonnal le is csaptak a szemfüles HR-esek. Az iskolaszövetkezet adatai szerint a legtöbb cég JAVA EE, .NET és PHP ismerettel rendelkező szakembert keres, de a piacon nagy az érdeklődés a BI, UI/UX designer, node.js, Ruby on Rails és Python programozók iránt is. A Schönherz Akadémia szakemberei szerint nem csak a tudás a lényeg, a hozzáállás, a rendszerszemlélet, a tanulni és fejlődni akarás, valamint az erős alapok számítanak igazán. Ezt jól mutatja az is, hogy a szabadon megtekinthető képzészáró előadásokon a tudás mellett sokszor a karakán kiállás és a jó előadókészség miatt döntenek adott diák mellett a munkaerőkeresők.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.