Cégvilág

Európában is jelentős a magyar lakások drágulása

Az első negyedévben 8 százalékkal drágultak a lakóingatlanok Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. Ez az Európai Unió átlagos lakásáremelkedésének a duplája, ami a hatodik legnagyobb drágulási ütemnek felel meg. A dobogós lista élén Csehország, Litvánia és Lettország található, ahol az Eurostat adatai szerint 13, illetve 10-10 százalékos áremelkedést mértek – összegzi az ingatlan.com elemzése.

Az első negyedévben bekövetkezett 8 százalékos áremelkedés lassulást jelent a korábbi időszakhoz képest, 2016 első negyedévében ugyanis 12,7 százalékos drágulást mért az Eurostat.

Az áremelkedés lassulását mutatja az is, hogy 2016 végéhez képest már csak 1,9 százalékkal nőttek a lakásárak Magyarországon az idei első negyedévben, ami már csak a kilencedik legnagyobb drágulás az EU-ban egy negyedév alatt. Egy évvel ezelőtt ugyanez az érték még 3,2 százalék volt, amivel az európai uniós dobogó harmadik helyén állt Magyarország.

Továbbra is élénk a magyar lakáspiac, de több fontos változás történt az idén. A kereslet az alacsonyabb áron kínált lakások felé mozdult el, jó példa egyébként erre a panelek szárnyalása: bár a panellakások jelentősen drágultak, összességében még mindig alacsonyabb áron lehet azokat megvenni, mint a téglaépítésűeket.

A magánszemélyek 7 százalékkal kevesebb lakást hirdettek meg eladásra az idén a tavalyi év azonos időszakához képest, a hirdetésállomány mégsem csökkent. Ez pedig azt jelzi, hogy vannak olyan ingatlanok, amelyek egyre később találnak gazdára. Az ingatlan.com elemzése szerint a második negyedévben nőtt a lakáseladási kedv az első negyedévhez képest, több megyében két számjegyű növekedés következett be a kínálatban. Békésben 19, Bács-Kiskunban 13, Csongrádban pedig 12 százalékkal nőtt az eladó lakások száma. Az országos kínálat átlagos növekedése 3 százalékos volt, Budapest pedig 2 százalékos emelkedést könyvelhetett el tavaly júliushoz képest.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek