BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiány van mozdonyvezetőből, de kocsivizsgálóból sincs elég

Megfordult a vasúti áruszállítás trendje az év első felében: míg 2016 egészében 1,2 százalékkal esett a hazai síneken továbbított áru mennyisége, az idei első hat hónapban már nőtt a volumen a Hungrail Magyar Vasúti Egyesülettől kapott válasz szerint.

A vasúti pályahálózatot működtető MÁV hálózatán naponta átlag 411, a GYSEV-én 55 tehervonat közlekedett. A vonatok együtt 9,5 millió kilométert tettek meg belföldön, a tavalyi 8,3 millió után. Igaz, a 10 százalék fölötti bővülés mögött viszonylag gyenge bázis áll, a javulás pedig vasútvállalatonként eltérő volt.

Az intermodális (módközi) forgalomban főleg a koperi kikötőből érkező konténerforgalom erősödött dinamikusan a Rail Cargo Hungaria, az MVV, a GYSEV Cargo, a Metrans, a DB Cargo és a CER Hungary visszajelzései szerint. A felsorolt társaságok fedik le a hazai vasúti árufuvarozási piac 90 százalékát. A koperi kikötő a távol-keleti áruk legjelentősebb kapuja a magyarországi piac felé, de élénkült a németországi kikötők felőli forgalom is. A kontinentális kombinált forgalomban főleg a félpótkocsis vonatok továbbítása iránti kereslet erősödik, néhány nagyobb közúti fuvarozó (köztük a Waberer’s) már el is indította projektjeit.

Az árufuvarozók továbbra is küzdenek az elavult vasúti pályákkal. Forrás: MW

Az év elején hatalmas forgalomnövekedés volt Záhonynál. „A sokszereplős összefogással sikerült a Dunaferr forgalmát is fellendíteni, de főleg Szerbiába fuvaroztak vasércet a Duna jegesedése miatti időszakos hajózási korlátozás alatt” – közölte a Hungrail. Az autópálya-építések számának és ütemének növekedésével nagyobb lett a kő- és kavicsszállítás igénye is, ebbe a munkába fél tucat vasútvállalat is bekapcsolódhatott. Hasonló hatása lehet a vasúti nagyberuházások felpörgésének is, a vegyipari termékek fuvarozása pedig máris nő. A beérkezett ajánlatkérések és a piaci információk alapján elmondható, hogy megindulóban van a magyar gabonaexport (az igen alacsony bázishoz képest), ám ez csak a második fél évben pöröghet fel.

Mivel a környező országokban is megnőtt az igény a vasúti árufuvarozás iránt, már kapacitásgondok nehezítik a kereslet megfelelő kielégítését. Főleg mozdonyból és mozdonyvezetőből van hiány – ez minden vasúttársaságot sújt –, de már tolatásvezetőből és kocsivizsgálóból sincs elég. A helyzet rövid távon biztosan tovább romlik az egyesület szerint, mert kevés dolgozó képzése van folyamatban, a természetes fluktuáció pedig nagy a szakmában.

A vasúti árufuvarozók ezenfelül továbbra is küzdenek az elavult vasúti pályákkal és a vágányátépítésekkel járó, szinte állandó vágányzárakkal. Utóbbiak most főleg a Budapest–Dunaújváros-tengelyen hátráltatják a szállítást, ami miatt a vasúttársaságok hatékonysága csökken, az önköltségük viszont nő. A Hungrail célszerűnek látná, ha az érintettek bevonásával megfelelő szakmai konzultációk lennének a nagyobb vágányprojekteknek már a tervezési fázisában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.