BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízezernyi szakmunkás hiányzik az építőiparból

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Külföldi társaságok enyhítik a munkaerőhiányt a magyar építőiparban, amelyből tízezernél is több szakmunkás hiányzik – mondta a Magyar Nemzetnek az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Koji László a lap keddi számában török, moldáv és ukrán társaságokról tett említést. A szerkezetépítési szakmunkák esetében év eleje óta tapasztalható az egyre erősödő jelenlétük, elsősorban a fővárosban, ahol a legnagyobb a kapacitáshiány.

Az ÉVOSZ elnöke kitért arra is, hogy az elmúlt egy évben rendkívül felértékelődött az élőmunka: a különböző szakipari munkák területén 25 százalék körül emelkedtek a bérek tavaly nyárhoz képest, de bizonyos esetekben – például a gépészeti szakmunkáknál – a 30 százalékos emelkedés sem ritka.

Koji László szerint elsősorban a mélyépítési munkálatok – közúti és vasúti fejlesztések – húzzák az ágazatot, de számottevő a bővülés az ipari és a lakóingatlanok esetében is.

Az építőipari termelés idén el fogja érni a 2200-2300 milliárd forintot, ami a válság előtti utolsó erős év, 2006 teljesítményének felel meg – mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.