BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkönnyíti a temetőkhöz jutást a BKK

A BKK idén is rendkívüli, sűrűbben és nagyobb kapacitással közlekedő járatokkal segíti mindenszentekkor és a halottak napján, valamint már október 28-tól az azt megelőző napokon is a temetők gyorsabb és kényelmesebb megközelítését.

A hozzátartozóik, ismerőseik nyughelyét meglátogatóknak a várhatóan rendkívül nagy gépkocsiforgalom miatt érdemes az egyéni közlekedés helyett a megszokott és a rendkívüli közösségi közlekedési járatokat, azok közül is az Új Köztemető és a Farkasréti temető felé a kötöttpályás villamosjáratokat választani a sírkertek megközelítésére – hívja fel a figyelmet a BKK közleménye.

Október 28-án nyitástól november 2-án zárásig gépjárművel csak az Új Köztemetőbe lehet behajtani. A többi temetőben tilos az autóforgalom, csak a mozgáskorlátozottak hajthatnak be gépkocsival.

Október 28-án és 29-én pótlóbusz jár az M3-as metró vonalán Újpest-Központ és a Deák Ferenc tér között, a metrószerelvények pedig rövidített útvonalon, Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között közlekednek az M3-as vonal hamarosan induló rekonstrukciós munkáinak előkészületei miatt.

Sűrített járatok a temetői közlekedés gyorsabbá tétele érdekében

November 1-jén (szerdán), mindenszentek napján, valamint az ezt megelőző napokon megnövekedett forgalom várható a fővárosi temetők környékén. A sírkerteket érintő közösségi közlekedési járatok az október 28-29-i hétvégén, október 30-án (hétfőn), 31-én (kedden) és november 1-jén (szerdán) a szokásosnál sűrűbben indulnak.

Emellett az október 28-29-i hétvégén és november 1-jén rendkívüli járatok is közlekednek a fővárosban, hogy a temetők gyorsabban és kényelmesebben elérhetők legyenek.

Az Új Köztemetőhöz és a Fiumei úti sírkerthez a Keleti pályaudvartól 28B jelzéssel indul villamos idén is, míg a Farkasréti temető megközelítését a máskor is közlekedő járatokon kívül a 8B, a Megyeri temetőét a 30B, az Erzsébeti temetőét a 36B, az Új Köztemetőét a 68B, az Óbudai temetőét a 118B, a Budafoki temetőét pedig a 158B jelzésű rendkívüli buszjárat segíti.

A 118B és a 158B buszjáraton elsőajtós felszállási rend lesz érvényben, azaz a buszon a járművezetők ellenőrzik a felszállás előtt, hogy az utas rendelkezik-e érvényes jeggyel vagy bérlettel. Az utasok igény esetén – 450 forintért – a járművezetőnél is vásárolhatnak vonaljegyet.

November 1-jén (szerdán) a munkaszüneti napi, illetve ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a fővárosi járatok.

A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.