BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szelek városába is repülhetünk Budapestről

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szombaton délután megérkezett Chicagóba a LOT lengyel légitársaság első járata Budapestről.

Az első közvetlen járat a város O'Hare nemzetközi repülőterén szinte egy időben szállt le azzal a felvonulással, amelyet a lengyel alkotmány ünnepe alkalmából rendeztek Chicago utcáin.

Forrás: AFP

A lengyel légitársaságnak az ünnepi parádén részt vevő karavánautóján magyar trikolór is lobogott, s a felvonuláson – a LOT vezetői mellett – részt vett Bencsik Zita chicagói magyar főkonzul, valamint a helyi magyar szervezetek sok tagja. A magyarok részt vettek a repülőtér járatnyitó ceremóniáján is, amelynek keretében egyebek között a szokásos vízágyús locsolással köszöntötték az „újonc”, vagyis a légikikötőbe először érkező gépet.

A repülőtéren megtartott járatnyitó ünnepségen a LOT képviselői hangsúlyozták, hogy Chicagóban és környékén él a legnagyobb lélekszámú amerikai lengyel közösség,

Susan Kurland, a repülőtér szolgáltatási igazgatója pedig a chicagói magyar közösség aktív jelenlétét emelte ki.

A járatindítás ünneplése vasárnap folytatódik: a Budapestre visszainduló repülőgépet zenés köszöntéssel búcsúztatják, beszédet mondanak Chicago magyar és lengyel főkonzuljai, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség Észak-Amerikáért felelős vezetője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.