Cégvilág

Több ezer üres üzlethelyiséget listázhatnak Budapesten

Egységes fővárosi bérbeadási rendszer létrehozását segítheti elő az üzlethelyiségek piacán a Kibérelem.hu nonprofit adatbázis, hogy ne kelljen akár fél évet is várni egy-egy önkormányzati ingatlanra.

M iközben a lakásokhoz hasonlóan az elmúlt három évben az üzlethelyiségek bérleti díja is jellemzően megduplázódott, ma is mintegy két-háromezer üzlethelyiség áll üresen Budapesten. Ez a tulajdonos önkormányzatoknak és a társasházaknak egyaránt bevételkiesést okoz, miközben induló és terjeszkedni tervező vállalkozások sokasága keres megfelelő üzlethelyiséget reménytelenül. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara még 2016-ban határozott a Kibérelem.hu – Rögtön jövök! projekt elindítása mellett a 2013-as mintaprojekt továbbfejlesztéseként, azzal a hosszú távú céllal, hogy olyan fenntartható ingatlanmenedzsment jöjjön létre, amellyel a nehezen hasznosítható, régóta üresen álló ingatlanok bérbeadása egyszerűsíthető. Bogdán Szandra, a bevásárlóutca-menedzsmentre alapított kamarai nonprofit cég, a BUM Kft. Kibérelem.hu-projektmenedzsere a Világgazdaság megkeresésére elmondta: több mint másfél száz üres, azonnal bérbe vehető üzlethelyiség szerepel ingyenes adatbázisukban. Egyelőre a 23 fővárosi kerületi önkormányzat közül néggyel – a II., VIII., XV. és XVIII. kerületével – van élő szerződésük, de a IV., XI. és XII. kerület illetékesei is nyitottak az együttműködésre. Fontos lenne, hogy egységes fővárosi bérbeadási rendszer jöjjön létre az önkormányzati üzlethelyiségek piacán, ahol a pályázati rendszerek miatt akár fél évet is kell várni egy-egy ingatlanra, erre pedig kevés vállalkozás hajlandó.

A belvárosban gyorsabban lehet bérlőt találni egy-egy üzlethelyiségre, de ott nagyobb a forgás is, a külvárosban viszont hosszabb távra rendezkednek be a bérlők. A Nagykörúton, a Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcában régóta és nagy tömegben üresen álló üzlethelyiségek problémájának megoldására Budapest a 2030 smart city projekt keretében keresi a komplex megoldást, a Kibérelem.hu közben elsősorban a kezdő vállalkozásokat igyekszik segíteni – tudtuk meg.

A program következő verziója konkurenciaelemzéssel bővül, bárki számára hozzáférhető módon, ingyenes térképes kereső segítségével tünteti fel a kiadó vagy eladó önkormányzati és magántulajdonban lévő üzlethelyiségeket. A GfK Hungária Kft. által fejlesztett és az oldalhoz integrált térinformatikai adatkezelő szoftver biztosítja a meghirdetett ingatlanok 300-500-800 méteres vonzáskörzetének re­leváns gazdasági adatait (vásárlóerő összetétele, értéke, magyarországi és uniós értékindexek). A kiválasztott üzlet vonzáskörzetében működő versenytársakról, a hasonló szolgáltatási palettával működő üzletekről, a terület megközelítési adottságairól (tömegközlekedési csomópontok, autóutak, parkolók), valamint a környéken megtalálható fontosabb szolgáltatókról (ATM-ek, bankok, posta, egyéb hivatalok) összegyűjtött információk alapvetően segítik a beruházással kapcsolatos döntéseket. A bécsi mintára létrehozott, de hamarosan egyedülállóan komplex platformmá formálódó szolgáltatás folyamatosan bővül.

Lélektani határ

Havi húszezertől több millió forintig terjedő bérleti díjakért kínálják az üres üzlethelyiségeket Budapesten. A díj mérettől, állapottól függ, és utcánként is eltérő lehet. Tapasztalatok szerint százezer forint a lélektani határ az induló kisvállalkozások körében.

 

kiskereskedelmi üzlethelyiség Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK)
Ezek is érdekelhetik