BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágulással párosul az erős kereslet

A világszerte legkeresettebb célpiacokon a szállásadók már nem kedvezményt adnak a magyar utazásszervezőknek, hanem árat emelnek.

Kettős szorításban vannak a jövő nyári szezon útjait tervező hazai utazási irodák. Egyrészt a népszerűbb úti célok esetében egyértelműen visszaköszön, hogy a világban egyre többen utaznak, s a szállodák válogathatnak az utazásszervezők között, vagyis nemhogy kedvezményeket nem adnak a kiajánlott áraikból, hanem emelik is a díjaikat. A piaci értékelések szerint egyrészt a hátunk mögött hagyott szezonban nyújtott szolgáltatások ár-érték aránya miatt, másrészt a megnövekedett kereslet (főként a tömegesen visszatérő orosz vendégek) miatt igencsak megdrágultak a törökországi utak.

A jövő nyári kapacitáslekötési tárgyalásokkal kapcsolatban Szvoboda János, a Neckermann cégvezetője a Világgazdaságnak elmondta, 2-3 százalékos áremelkedések előfordulnak egyes kedvelt úti célok esetében. Komora Zoltán, az IBUSZ vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy a szolgáltató partnereik több helyen 4-5 százalékkal emelték a jövő évre kiajánlott áraikat. Füri Mihályné, a Kartago Tours cégvezetője szerint az overtourism már az idén érezhető volt: a fogadó országok szállodáiból sokkal korábban érkeztek a telítettséget jelző stop sale üzenetek, s újabb változás, hogy a hotelek tartották a szerződéses árakat, a legtöbb esetben nem hirdettek akciókat.

A 4-5 százalékos emelkedés önmagában nem lenne túl nagy gond, ám az árakat a partnerek rendszerint euróban adják meg, s az elmúlt napok forintgyengülése beleszól a végleges árak kialakításába. Komora Zoltán elmondta, hogy a végső eladási áraikat épp ezért egyelőre nem véglegesítették. Az IBUSZ vezérigazgató-helyettese szerint jelenleg ez okozza a legnagyobb bizonytalanságot, a jövőre esedékes áremelkedés mértéke a következő napok forintmozgásainak függvénye lesz. A Kartago Tours cégvezetője megjegyezte, hogy mindig nehéz hosszú távra biztonságos árfolyammal kalkulálni. Füri Mihályné reméli, hogy a mostani szinthez képest jelentős emelkedés nem lesz, így elkerülhető, hogy a forint árfolyama miatt nagymértékben emelkedjenek az árak a 2020-as nyári szezonban. Hasonlóan vélekedik Szvoboda János is, aki arra emlékeztetett, hogy a forint árfolyama évek óta meglehetősen stabil, 6 százalékos sávon belül mozog. A Neckermann cégvezetője szerint az euró árfolyam-növekedése már csak azért sem veti vissza jelentősen a külföldi utak iránti keresletet, mert az egyes destinációkon a meghirdetett kedvezmények kompenzálják az árfolyamváltozás okozta árnövekedést.

Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezető igazgatója szerint ahhoz, hogy érdemi kedvezményeket tudjanak kiharcolni a partnereknél, rendszerint már az early bird időszakban kell kontingenseket foglalniuk. Ez például a társaság ügyfelei körében kiemelkedően keresett tengeri hajóutak esetében akár két évre előre lekötött helyeket jelent. Mivel ez esetekben előleget kell fizetni a partnereknek, még kockázatosabb az árfolyamtervezés. Molnár Judit azt is elmondta, hogy – meghallgatva az anyabank treasury szakértőit is – jövő évi áraikat 330 forintos euróárfolyam mellett tervezik. Fontos tudni, hogy az irodák a programfüzeteikben meghirdetett áraikat általában 10-15 százalékos árfolyamváltozás esetén is megtartják.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.