BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős nyara volt a Hunguest Hotelsnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Sikeres nyári szezont zárt a legnagyobb magyar belföldi szállodalánc. A Hunguest Hotels vidéki egységeiben idén dinamikusan nő a magyar vendégektől származó árbevétel, köszönhetően az általánosan jobb jövedelmi viszonyoknak, valamint a belföldi turizmust élénkítő Szép-kártyának – írja pénteki számában a Magyar Nemzet.

Hülvely István vezérigazgató a lapnak elmondta: ugyanazon szállodákat vizsgálva a múlt évhez képest közel nyolc százalékkal magasabb nettó árbevételt tudhat már maga mögött a szállodalánc erre az esztendőre.

A nyaralási időszakban érezhetően nőtt a belföldiek részvállalása a forgalomból, a tavalyinál többet költöttek a magyar turisták, akik idén az árbevétel 60 százalékát adták – tette hozzá a vezérigazgató, megjegyezve, hogy a belföldi és a külföldi vendégek esetében is sikerült érzékelhetően növelniük az átlagárakat.

Fotó: MTI / Vajda János

A külföldiek többsége a környező országokból érkezik a Hunguest-szállodákba, évek óta Csehország vezeti a listát, megelőzve – sorrendben – Németországot, Romániát, Ausztriát, Szlovákiát, Lengyelországot és Szerbiát.

A szakember szerint várakozásaiknak megfelelően a Szép-kártya forgalma jelentősen megugrott 2019-ben a cafeteriaelem kedvező adózási szabályai miatt. A Hunguest Hotelsnél az év első nyolc hónapját vizsgálva a tavalyi bázisidőszakhoz képest több mint 30 százalékkal nőttek a kártyákról beváltott összegek.

Megjegyezte: a vendégek átlagos tartózkodási ideje a belföldiek esetén három éjszaka volt a hotelekben, míg a messzebbről és inkább gyógyüdülési céllal érkező német vendégeknél például a 8-10 éjszaka a jellemző.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.