BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kalapács alá kerül Boba Fett

Bár Boba Fett csak egy mellékszereplő a Csillagok háborújának világában, a George Lucas által kreált figura epizódszereplő mivolta ellenére az egyik legnépszerűbb karakter lett a filmsorozatban, sőt az Egyesült Államokban egyenesen kultuszfigura a Star Wars-rajongók körében. Akik most igazán örülhetnek, ugyanis egy nagyon ritka Boba Fett-figurát árvereznek el hamarosan. Előzetes becslések szerint több mint 200 ezer dollárt (61 millió forint) is hozhat a nyertes leütés. A „rakétakilövő” hátizsákkal ellátott, festett figura egyike azoknak a prototípusoknak, amelyeket a hetvenes évek végén gyártott a Kenner játékcég, és amelyek manapság a legdrágább Star Wars-figurák. Az elmúlt két évben kétszer is rekordot döntött ezeknek az akciófiguráknak az árverési ára: az egyiket például nem kevesebb, mint 365 ezer dollárért akarták elárverezni, azonban a csaknem egy Rolls-Royce árának megfelelő összeget azért már a legelszántabb rajongók is sokallhatták, mert a rakétát kilövő Boba Fett nem lelt gazdára. Megvették azonban a kis széria egy másik darabját, amely csaknem 113 ezer dollárt (34 millió forint) ért valakinek. Ez volt az első Star Wars-akciófigura, amelynek ára átlépte a 100 ezer dolláros küszöböt.

Az amerikai Hake aukciósház az 1980-as évek óta értékesít az árverésein Star Wars-akciófigurákat, az említett rekordok mind az ő nevéhez kötődnek. A november 6–7-re tervezett aukció várhatóan ismét rekordot dönt majd, véli a Luxurylaunches portál. A cikk idézi Alex Wintert, a Hake vezérét, aki elmondta: a most kikiáltásra kerülő figura még különlegesebb, mint az eddigiek, mivel teljes egészében festett, és a hozzá tartozó rakétakilövő is teljesen egyedi. Szerinte a különleges relikvia a kikiáltási árnál, 200 ezer dollárnál egészen biztosan magasabb összegért kél majd el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.