Lassú, de fontos folyamat az építőipar digitalizációja
Félmilliárd forint kockázatitőke-befektetést kapott az MKB csoporthoz tartozó Solus Capitaltől a BauApp Kft., amely a pénzből az építkezésekhez kapcsolódó minőség-ellenőrzést és a tervrajzkezelést segítő mobilapplikációját, a BauAppot fejleszti tovább. Nemrég mutatták be az építőipar digitalizációját segítő alkalmazás ötödik verzióját, amelynek ingyen használható változatával az ágazat legnépesebb, 285 ezer főt számláló csoportját, az alvállalkozókat célozzák meg. A BauApp fejlesztésére már 3 milliárd forintot fordított az anyavállalat, a Mobilengine, de a kockázati tőkét már az önálló magyar cég, a magyar fejlesztőkkel, de továbbra is Mobilengine-technológiával dolgozó BauApp Kft. kapta, és használja fel.
Az applikáció programjába mindent beépítenek, amit a nagy felhasználók kérnek – hangzott el a BauApp V5 bemutatásán, amelyen a Pedrano Zrt. vezérigazgatója, Szulyovszky Gábor arról
beszélt, hogy az építőipar digitalizácója azért nehéz, mert minden helyszínen egyedit alkotnak, és a különböző helyszíneken különböző csapatok munkáját kell összehangolni. (A Pedrano hét irodaház, a kelenföldi pláza és huszonnégy lakóépület generálkivitelezője.) Dálnoki Ádám, a BauApp Kft. alapító-igazgatója arra mutatott rá, hogy a más méretű, más kultúrájú cégek között a munkakörülményekben is nagyok a különbségek, de a mindenki által használt, mobilra telepített applikációval összehangolható és áttekinthető lesz az egész munkafolyamat, még a kockázatok és a hibalisták is nyomon követhetők. Az ötezres fejlesztői és a húszezres generálkivitelezői kör az építőiparban már többnyire megfelelően digitalizált, ezért lettek az új fejlesztés célpontjai az alvállalkozók. A kezdeti tapasztalatok szerint elsősorban a gépészeti dolgozók fogékonyak az új lehetőségre. Az előnyöket – hatékonyság, heti egy munkanapnyi adminisztrációs idő megtakarítása és áttekinthetőség – az elmúlt másfél évben a felhasználók maguk összegezték.
„Tanulmányok sora szól arról, hogy azok az építőipari vállalatok, amelyek a következő öt évben nem digitalizálják a folyamataikat, csődbe mennek” – hangsúlyozta a BauApp igazgatója, aki szerint az építőipar digitalizációja nehéz, és lassúbb, mint sok más iparágé, de nem lehetetlen, amit a cége üzleti terve is bizonyít. A következő évekre vonatkozó tervekben megnégyszerezett árbevétel és külföldi terjeszkedés is szerepel.


