Idén eddig egy alkalommal adtak fel 5+2 találatos szelvényt az Eurojackpoton.
VG
2020.04.16, 15:02
Megosztom a cikket
A múlt héten ismét nem adtak fel telitalálatos szelvényt, így az Eurojackpot várható főnyereménye továbbra is bruttó 90 millió euró, azaz 32,3 milliárd forint – olvasható a Szerencsejáték Zrt. közleményében.
2020-ban eddig egy alkalommal – a 9. játékhéten – adtak fel 5+2 találatos szelvényt az Eurojackpoton. Ennek apropóján felvetődhet a kérdés, hogy az idei év kezdeti sikertelensége mennyire számít ritkaságnak a játék 2014 októberi magyarországi bevezetése óta. Az adatokat vizsgálva kiderült, hogy
2016-ban és 2019-ben kettő, 2017-ben és 2018-ban három esetben örülhettek telitalálatnak az adott év első 15 játékhetének valamelyikén, és utoljára 2015-ben fordult elő az, hogy egy telitalálatost adtak fel ugyanezen időszak alatt.
forint, bankjegy Fotó: Shutterstock
Ahogy a Szerencsejáték Zrt. legtöbb játéka, úgy az Eurojackpot is elérhető a Szerencsejáték Zrt. digitális játékmódjaiban, amelyek használatával a jelenlegi járványügyi helyzetben gyorsan, könnyen fogadhatnak a játékosok. A virtuális „szelvény” megvásárlására interneten a nemzeti lottótársaság honlapján van lehetőség, de akár SMS-ben, illetve az Okoslottó nevű mobilalkalmazással is egyszerűen, gyorsan, bárhol és bármikor megjátszhatók a kedvenc számok.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.