BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Filmek és vitorlázás a fesztiválon

Kereken száz film szerepel a versenyprogramban az idei Bujtor István Filmfesztiválon augusztus 17. és 21. között Balatonszeme­sen. A filmek mellett koncertek, színházi előadások, hajózás, veterán autós felvonulás, kiállítások és gasztroprogramok is várják az érdeklődőket a 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer emléke előtt tisztelgő seregszemlén – közölték a szervezők az MTI-vel.

A fesztiválra 141 nevezés érkezett. A versenyprogramba jutó alkotások között szerepel például az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című filmje, amely 1951-ben játszódik Budapesten, és egy átlagos családról szól, amelyet a hatalom képviselői saját lakásában ejtenek foglyul. Bekerült a programba a Balázs Béla-díjas Dér András A Rubens lány című filmje is, amelynek főszerepét, egy átlagos tini lányt, aki nem tud megbékélni saját testével, Bajor Imre lánya, Bajor Lili alakítja. Láthatják a nézők az ugyancsak Balázs Béla-díjas Pozsgai Zsolt Két vaddisznó meg a kislány című karanténfilmjét is.

Versenybe száll Gál Sándor Los Angelesben díjazott, Defekt című alkotása és Rudolf Olivér Emma című filmje is, amely egy ötödikes lány kiközösítését mutatja be. Szajki Péter Most van most című nagyjátékfilmjének hősnője egy hirtelen döntés nyomán lelép az esküvőjéről, és beugrik egy szabadnapos taxis autójába. Bartúcz Anna filmje Székely Éva olimpiai bajnok magyar úszónak a nyilasrazzia elől való menekülését dolgozta fel animációs rövidfilm formájában. Ugyancsak animációs alkotás a Bűnvadászok című film – Bud Spencer és Terence Hill remeke – első jelenetének kétdimenziós modern parafrázisa, Porpáczy Zoltán képzőművész feldolgozása, amelynek eredeti szinkronjában Bujtor István hangja hallható.

A filmeken kívül lesz retró utcabál, és Bujtor István kedvenc ételeit is megkóstolhatják a látogatók, akik bepillanthatnak a forgatások kulisszái mögé, valamint veterán autókban is gyönyörködhetnek. Augusztus 22-én vitorlás emlékversenyt tartanak a művész tiszteletére Balatonkenesén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.