A 2018-ban alapított startup azzal a céllal jött létre, hogy olyan digitalizációs megoldást kínáljon a hoteleknek, amelyek által nőhet a vendégélmény, és csökkenhet a személyzet leterheltsége. A tapasztalatok szerint a recepciókon ugyanazokat a kérdéseket teszik fel a vendégek: a szolgáltatások és a környékbeli lehetőségek felől érdeklődnek, mégis a legtöbb időt a be-, illetve kijelentkezés miatt kell a recepcióspultnál tölteniük. A Screbo fejlesztése erre kínál megoldást.
A magyar tulajdonú startup olyan modern és felhasználóbarát vendégtájékoztató rendszert kínál, amelynek funkciói között szerepel az azonnali értékelő rendszer, étterem- és programajánlók, információk a városról, speciális ajánlatok, konferenciák menüjének és programtervének feltüntetése, valamint a self check-in lehetősége. „A recepción és a szobákban elhelyezett QR-kóddal végre száműzni lehet a nagy, vastag mappákat az asztalokról úgy, hogy minden információt megszerezhetnek a vendégek, és a ki- és becsekkolás is várakozás és személyes kontaktus nélkül történhet. Mindezek eléréséhez pedig applikációt sem kell letölteni, elég egy okostelefon beépített QR-kód-olvasója” – mondta a Világgazdaságnak Vadász Gábor, a Screbo ügyvezetője. Hozzátette: a járvány hatására új funkciót is fejlesztettek, amely az éttermeket segíti a védekezésben. A mostani helyzetben ugyanis kiemelkedően fontossá vált a biztonság a vendéglátás terén is, és ugyan számos szabályra figyelnek az éttermek, kritikus pont maradt az étlap, amely kézről kézre járva növelheti a fertőzés veszélyét. Erre kínál megoldást a startup azáltal, hogy az asztalokra kihelyezett QR-kód leolvasásával a vendégek érintésmentesen férhetnek hozzá az étlaphoz. Ennek eléréséhez sem kell külön alkalmazást letölteni a telefonra, a Screbo felülete így is legalább olyan gyors, akárcsak egy applikáció.
A klasszikus étlap mellett az ételekről készült fotókkal, videókkal illusztrálható felületen helyet kaphatnak olyan érdekességek is, mint például az étterem története vagy a stáb bemutatása, de akár a helyi specialitások receptje is. Az éttermeknek további számos problémára is választ adhat a megoldás, például az ár, a napi menü az étlap teljes cseréje helyett csupán pár kattintással változtatható. A speciális ajánlatok feltüntetése mellett van lehetőség az allergének és egyéb információk megjelenítésére is. Nem utolsósorban a rendszer bevezetésével csökkenthető a várakozási idő, és a kontaktusok száma is. A járványhelyzet következtében a költségcsökkentés sem elhanyagolható szempont, a megoldás használatával megszűnik az étlap nyomtatási költsége. A legújabb fejlesztések már tartalmazzák a rendelések felvételének opcióját is, amellyel időt és pénzt takaríthatnak meg az éttermek. A felületen a felszolgálók azonnal értesülnek a rendelésekről és az esetleges kérdésekről, így a vendégek egyszerű módon, egy digitális megoldással a saját telefonjuk segítségével akár meg is rendelhetik a kiválasztott ételeket.
Vadász Gábor lapunknak elmondta, olyan vendégelégedettségi visszajelzést is beépítettek a megoldásba, amellyel már az ott tartózkodás során jelezni lehet a problémákat az éttermeknek és a hoteleknek, nem csak a távozás utáni értékelésből derül ki, hogy probléma volt, így a legtöbb esetben helyben orvosolhatók a felmerülő gondok. Ez pedig hozzájárul ahhoz, hogy a vendégek elégedettebbek legyenek a szolgáltatásokkal.
A startupot eddig kizárólag saját forrásokból finanszírozták az alapítók, és az organikus növekedés mellett tették le a voksukat. A jelenlegi helyzet azonban – főként az éttermeknek fejlesztett megoldásuk terén – nagy lehetőség a cégnek, amelyet mindenképp szeretnének kiaknázni, és nemzetközi szintre lépni. Ennek érdekében 100-150 millió forintos forrást kívánnak bevonni a következő hónapokban, ezzel kapcsolatban már tárgyalásokat folytatnak befektetőkkel. A Screbo tavaly megnyerte a HubHub Proptech Pitch Party versenyt, idén pedig Business Excellence díjjal gazdagodott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.