Cégvilág

Közel hatvan százalékkal nőtt a Dell negyedéves nyeresége

A Dell Technologies a vártnál nagyobb nyereségnövekedéssel zárta a harmadik negyedévet, miután megugrott a cég személyi számítógépei iránti kereslet.

A Dell Technologies amerikai információtechnológiai konszern a vártnál nagyobb, mintegy 60 százalékos nyereségnövekedéssel zárta a harmadik negyedévet, miután megugrott a cég személyi számítógépei iránti kereslet a koronavírus-járvány miatt home office-ban dolgozók számának robbanásszerű növekedésének hatására.

A Dell az október végével záródott három hónapban 881 millió dollár, részvényenként 1,08 dollár nyereséget ért el az egy évvel korábbi 552 millió dollár, részvényenként 66 cent után.

Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereség 2,03 dollárra nőtt a tavalyi harmadik negyedévi 1,75 dollárról.

Fotó: Pau Barrena / AFP

A Dell bevétele a negyedévben 23,482 milliárd dollár volt, 3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi 22,844 milliárd dollárnál.

Szakértők kisebb, 1,44 dolláros részvényarányos eredményre és szerényebb, 21,85 milliárd dollár bevételre számítottak.

A Michael Dell által 1984-ben alapított vállalat a keddi New York-i tőzsdezárás után azt is bejelentette, hogy a január végével záródó folyó negyedévre 3-4 százalékos bevételnövekedéssel számol, ami így 24,18-24,42 milliárd dollár lesz, szemben a szakértők által becsült 23,09 milliárd dollárral.

Dell Technologies kereslet koronavírus bevétel személyi számítógép
Kapcsolódó cikkek