Cégvilág

A troli- után a villamosopció is elúszhat

A BKK 2014-ben szerződött a CAF-fal alacsony padlós villamosok leszállítására, így a főváros még félszáz villamoshoz juthatna kedvező feltételekkel. A határidő és a villamospark állapota sürget, ám könnyen lehet, hogy – ahogy tavaly a trolibuszok esetében – a BKK ezúttal sem él az opcióval.

Éppen egy hét maradt arra, hogy a BKK jelezze a spanyol vasúti járműgyártó cégnek, a CAF-nak, hogy le kívánja-e hívni a felek közötti szerződés szerinti villamosopciót.

A BKK még 2014-ben állapodott meg alacsony padlós járművek beszerzéséről a vállalattal, a feltételes mennyiség megrendelésének határideje információink szerint május 18., jövő hét kedd.

Hivatalosan egyelőre nem ismert, hogy mi a főváros szándéka az ügyben, a BKK-tól a Világgazdaság múlt hét közepe óta vár választ, ám ez többszöri ígéret ellenére sem érkezett meg.

Az 51 darab – 46 rövid és 5 hosszú kivitelezésű – villamost tartalmazó opció értéke 360 forintos euróárfolyammal számolva mintegy 38 milliárd forint.

Tekintettel a városvezetés által rendszeresen hivatkozott financiális nehézségekre, könnyen előfordulhat, hogy Budapest nem él a lehetőséggel. Nem először következne be ilyen helyzet a fővárosi tömegközlekedés járműveinek beszerzésénél: a múlt év végén egy szintén 51 darabos, modern, zéró károsanyag-kibocsátású trolibuszopció ragadt bent a Solarisnál, miután Karácsony Gergely főpolgármester vitába keveredett a kormányzattal a 11 milliárd forintos projekt finanszírozása miatt.

A városvezetés ehhez 70 milliárd forint hitelt akart felvenni az Európai Beruházási Banktól (EIB), amihez a kabinet előzetes jóváhagyása is kellett volna.

A kormány azonban egy tavaly novemberi határozatban felhívta a városvezetés figyelmét, hogy két korábbi EIB-hitelszerződés alapján a Fővárosi Önkormányzatnak rendelkezésére áll egy 61 milliárd forintos, járműbeszerzésekre és egyéb fejlesztési célokra szabadon felhasználható hitelkeret, így ennek terhére valósítsa meg a troli-, illetve a villamosopció lebonyolítását.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A konfliktus azonban így sem oldódott meg, az utazóközönség egyelőre nem közlekedhet az új trolikon.

Egy hasonló forgatókönyv elkerülése a villamosok esetében több szempontból is különösen lényeges.

Egyrészt a BKV villamosjárműparkjának öthatod része kifutott a gyártók által ajánlott 30 éves élettartamból.

Másrészt a CAF-opció elúszásával szükség lesz egy új közbeszerzési eljárás kiírására, és a villamosok ára vélhetően jelentősen meghaladja majd a hét évvel ezelőtt beérkezett ajánlatban foglaltat. Egy új szállítási szerződés teljesülése ráadásul évekig tartana, még ha az idén el is kezdődne az előkészítés, 2024–2025-nél hamarabb nem lenne várható az új villamosok forgalomba helyezése. Akkorra már viszont csaknem száz darab 50 év körüli villamos lenne napi használatban, ami sokkal kedvezőtlenebb a BKV bármely más ágazatában tapasztalható járműkorhoz képest.

Erről egy lapunk által ismert korábbi BKV-s feljegyzés egyértelműen kimondja, hogy „a villamoságazat járműparkjának cseréje csak nagy kockázatokkal, az üzem- és forgalombiztonság szintjének várható csökkenésével halogatható, ezért az új járműbeszerzések rendkívül fontosak lennének”.

Budapest CAF BKK villamos opció tömegkozlekedés
Kapcsolódó cikkek