Cégvilág

Felavatták a Tungsram Group vertikális farmját

Magyarország az öt legjobb agrárkutató ország közé tervez bekerülni.

A kormány törekvése, hogy

Magyarország visszakerüljön az öt legjobb agrárkutató ország közé,

ezt a célt szolgálja a Tungsram vertikális farmja is, amelynek a megvalósítását az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 250 millió forinttal támogatta – mondta az ITM államtitkára szerdán az agrotechnológiai fejlesztés átadásán.

A képre kattintva megnyílik a galéria.

György László az online sajtótájékoztatón hozzátette, a vertikális farmot, amelynek a fejlesztése 575 millió forintba került, a Tungsram a Biopólus Zrt. biotechnológiai tudását alkalmazva építette meg, a Kész Csoport közreműködésével.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A farm környezetében kilenc ember dolgozik, akik kutató, fejlesztő munkát végeznek, ami azt jelenti, hogy a kormány segítségével a Tungsram nagy hozzáadott értéket teremtő, magas béreket fizetni képes munkahelyeket hozott létre.

Arról is beszámolt, hogy mivel a Tungsram több egyetemmel működik együtt, például a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel és a Debreceni Egyetemmel, ezáltal a vertikális farm létrejöttének támogatásával nem csak egy vállalkozást fejlesztenek, hanem egy innovációs ökoszisztémát is építenek.

A Tungsram közleménye szerint

a farm termőterülete 150 négyzetméter, amelyen hidropóniás rendszerben mikrozöldségek és kisebb salátanövények teremnek

kizárólag LED-es, mesterséges megvilágítással, napszaktól vagy időjárástól függetlenül. A farm kereskedelmi méretű, ám célja a kutatás-fejlesztés, ezért is egyedülálló a létesítmény Közép-Európában.

Tungsram György László ITM
Kapcsolódó cikkek