Cégvilág

Az olaj- és gázipari cégek sokkal könnyebben zöldíthetők, mint ahogyan az hisszük

A koronavírus-járványt övező válság erőteljesen megnyirbálta a hagyományos üzemanyag vállalatok részvény- és kötvényárait. A túltermelés, a nyersanyag árak zuhanása és a bizonytalan kilátásokkal együttjáró volatilitás sem kedvez a szektornak – olvasható a KPMG elemzésében. A jelenlegi gazdasági válság nagy löketet adhat a vállalatoknak , hogy egyre zöldebb útra térjenek. A tanácsadó cég szakértői öt olyan tényezőre hívták fel a figyelmet, amely a barna szektort a zöldülés felé mozdíthatja.

Megkerülhetetlen az infrastrukturális előny:

a leghatékonyabbnak a tengerre telepített szélerőművek bizonyulnak, az olajvállalatok hatalmas nyílttengeri tapasztalattal rendelkeznek, költséghatékonyan képesek építeni, valamint a szállításhoz szükséges infrastruktúra is rendelkezésükre áll.

Szakértők a villamosenergia tárolási és szállítási problémáinak mihamarabbi megoldásában is bíznak, így ez az eszközalapú előny is a barnákat hozza helyzetbe, akik jelentős flottavagyonnal is rendelkeznek.

A hidrogén felhasználása is fontos tényező, mivel a legkönnyebben elérhető energiaforrás,

a termelése pedig egyenletes, ráadásul jelenleg a legígéretesebb áramtárolási modellekben is óriási szerepe van. Az energiaforrásnak a szárazföldi és tengeri szállítmányozásban lehet a legnagyobb karbonmentesítő hatása.

Fotó: PKN ORLEN / AFP

Egyre nagyobb a kormányzati támogatottsága az új-generációs bio üzemanyagoknak,

mint a biomasszából készült dízel, a hidro-izomerizált zsírok és olajok, cellulózból kivont oxigenátok, etanol, butanol. A széleskörű petrolkémiai tapasztalatok, a meglévő üzemegységek és berendezések újrafelhasználásának hatékonysági előnye itt ismét a barna üzletág malmára hajthatják a vizet.

Az elemzés szerint egyre elterjedtebb az a nézet, hogy az autók erőltetett ütemű villamosítása helyett a környezetkárosításból legalább ugyanakkora részt képviselő áruforgalmi és tömegközlekedési járművekre kellene koncentrálni.

Erre Kína a legjobb példa, ahol több város kizárólag elektromos buszokat állít forgalomba, minek következtében a világ olajszármazékai iránti keresletét 3 százalékkal csökkentheti.

A széndioxid leválasztása, tárolása és felhasználása levegőből vagy ipari melléktermékekből is megoldás lehet minden szektornak ahhoz, hogy elérhetővé tegye a karbonsemlegességet. A megvalósíthatósághoz viszont jelentős technikai innováció és költségcsökkentés szükséges. Pozitív hír azonban, hogy egyes olajvállatok már most jelentős pénzzel támogatják ezeknek a technológiáknak a fejlesztését.

A KPMG szerint a barna szektor történelmi áttörés előtt állhat, amennyiben a vállalatvezetők okosan aknázzák ki erősségeiket, a 150 éves működés alatt felhalmozott tudást és tapasztalatot, és a piac teremtette kihívásokra a rendelkezésükre álló széles eszköztárral válaszolnak.

környezetvédelem KPMG
Kapcsolódó cikkek