Sokat tett tavaly a Samsung Electronics Magyar Zrt. azért, hogy megerősítse pozícióját Magyarország legnagyobb vállalatainak élbolyában: az árbevétele 1202,652 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 998,004 milliárdról – derült ki a cég beszámolójából. A kiegészítő melléklet tanúsága szerint a nagy ugráshoz számottevően hozzájárultak a koronavírus-járvánnyal és a nemzetközi sporteseményekkel – így a labdarúgó-Európa-bajnoksággal és a tokiói nyári olimpiával – összefüggésben megnövekedett piaci igények, illetve az, hogy a vállalat nagyméretű, drágább, prémiumminőségű televíziókat gyártott tavaly. A földrajzi megoszlás szerint részletezett késztermék- és áruértékesítési adatokból az is látszik, hogy 181,3 milliárd forintos belföldi eladásról beszélhetünk, miközben ennél is nagyobb értékben (197,8 milliárd) adta el a termékeit a Samsung Szlovákiában. A lista szerint a legmeghatározóbb piacok közé tartozik még Németország (157,8), Svédország (106,5) és Nagy-Britannia (100) is.

Bár kisebb mértékben, mint a nettó árbevétel, az üzemi és vele együtt az adózott eredmény is nőtt. Az előbbi 39,6 milliárd forintról 46,8-re, az utóbbi pedig 38,1-ről 41,6 milliárdra. Ez alapján megállapíthatjuk azt is, hogy az árbevétel-arányos nyereség hajszálnyival esett csak vissza, tavaly 3,89 százalék volt az egy évvel korábbi 3,98 százalék után. Eközben a dél-koreai hátterű elektronikai óriás hazai érdekeltségében a saját tőke 470,2 milliárd forintról 511,8-re ugrott. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy a társaságban a saját tőke aránya évről évre csökken: míg 2019-ben még 81,41 százalékon állt a mutató, 2020-ban 77,46-on, tavaly pedig már csak 74,46 százalékon. Ez az arány az eladósodottság mértékére utal, vagyis arra, hogy mekkora az idegen tőke aránya. A Samsung kommentárja szerint a mérlegben szereplő adatok alapján a vállalat a szállítók felé közepesen eladósodott. Az idegen tőke összetételét vizsgálva megállapítható, hogy két fő eleme a szállítók által nyújtott áruhitel, illetve a rövid lejáratú kötelezettségek a kapcsolt vállalkozásokkal szemben, amelyeknek része az anyacéggel szemben az áruszállítás miatt keletkezett kötelezettség. Mindemellett hosszú lejáratú kötelezettsége nincs és a megelőző évben sem volt a jászfényszarui cégnek.

Jászfényszaru, 2014. június 6.A Samsung Electronics Magyar Zrt. 25 millió dollárból megépült, 22 000 négyzetméter alapterületű új üzeme Jászfényszarun 2014. június 6-án. A Magyarországon 25 éve jelenlévő cég, amely évfordulóját ünnepli, a fejlesztéssel 75 új munkahelyet teremtett.MTI Fotó: Bugány János
Fotó: Bugány János / MTI

A Samsung Electronics Magyar Zrt. tavaly 24-től 98 colosig gyártott LED- és QLED-készülékeket a jászsági székhelyén. A televíziókat exportpiacokon értékesítette a logisztikai cége segítségével, körülbelül harminc országba, Európán kívül Észak-Afrika és a Közel-Kelet is az értékesítés fő területének tekinthető. Az LCM-panelek jelentős hányadát saját célra használja a hazai gyáregység, a maradékot pedig jellemzően Egyiptomnak, Oroszországnak és Szlovákiának adja el. Emellett hozzájárult az üzleti eredményekhez, hogy a budapesti fióktelep tavaly is sikeresen végezte értékesítési tevékenységét, mobiltelefonokkal, tabletekkel, háztartási elektronikai cikkekkel (LED-tévé, házimozi, hűtőgép, mosógép, porszívó stb.) és IT-termékekkel (monitor, SSD) ellátva a piacot. A kiegészítő mellékletben a Samsung vezérkara aláhúzta, hogy a koronavírus-járvány az elmúlt évben egyik üzletágnál sem okozott fennakadást a napi működésben. Ehhez persze az is kellett, hogy a vállalat minden szükséges óvintézkedést megtegyen dolgozóinak biztonsága, egészsége és jóléte érdekében. Fontos részlet az is, hogy vannak egyéb érdekeltségek is a régióban: a Samsung Electronics Magyar Zrt.-nek a szlovák és a cseh leányvállalatban 44,3, illetve 30 százalékos tulajdoni hányada van.

A ráfordításokat tekintve: jócskán megugrottak az anyagköltségek, az előző évi 653 milliárdról 792 milliárdra, az igénybe vett szolgáltatások értéke viszont 28 milliárd forinton stagnált. A társaság a mögötte álló üzleti évre nem kíván osztalékot fizetni, ráadásul az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjai ebbéli minőségükben semmilyen járandóságot nem kaptak vagy kapnak. Részükre sem előleget, sem kölcsönt nem folyósított a cég. A további foglalkoztatási adatok is beszédesek: az állomány átlagos létszáma 1461-ről 1307-re csökkent, amit a munkaviszonyból származó összes keresetük is lekövetett, 9,15 milliárd forintról 8,64-ra mérséklődött. Az egyéb munkajövedelmük viszont emelkedett: 1,57 milliárdról 1,62-ra.