Bár az Auchan már tegnap bejelentette, hogy mekkora béremelést hajt végre, az Index most arról ír, hogy nincs a bérmegállapodás a kiskerláncnál.

Budapest 2020.09.28.Auchan áruház
Fotó:  Kallus György / VG

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) azt állítja, hogy a bértárgyalás eredmény nélkül zárult. Karsai Zoltán elnök azt mondta, hogy az Auchan januártól a munkatársak alapbérét bruttó 32 ezer forinttal emeli, 

csakhogy ők 50 ezer forintot tűztek ki célként.

Ezenkívül azt is szerették volna elérni, hogy az autós munkába járás költségtérítése emelkedjen. Azonban ez sem sikerült. A KASZ szerint az Auchan mégis úgy tájékoztatta a közvéleményt, mintha megszületett volna az alku a cég és a dolgozók között. Mindezt viszont a munkavállalók egy része rossz néven vette és kilátásba helyezték, hogy akár már csütörtökön se veszik fel a munkát. A szakszervezet arra figyelmeztetett, hogy egyénileg senki ne kezdjen sztrájkba, de ha tiltakozni szeretnének, ahhoz a KASZ megad minden segítséget.

Lapunk megkereste az Auchant, hogy tisztázza a helyzetet. Arra voltunk kíváncsiak, hogy csak a KASZ-szal nem jött-e létre a megállapodás, viszont a többi érintett szakszervezettel igen, vagy egy érdekképviselettel sincs aláírt béralku. Ha előbbiről van szó, az – a KASZ által képviselt dolgozók arányától függően – jóval kisebb súlyú ügy lehet, így a tényleges sztrájkhelyzet valószínűsége is kisebb. Amint érkezik válasz az áruháztól, beszámolunk róla.