BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejelentést tett a kecskeméti Mercedes: a gyár dolgozói között óriási pénzt oszt szét a vállalat

A kecskeméti Mercedes-Benz közlés szerint a dolgozóinak tavaly óta közvetlen részesedést biztosít a vállalat sikereiből, ezzel is megköszönve az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő teljesítményüket.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a lezárt 2023-as év eredményei alapján úgy döntött, hogy bruttó 1,090 millió forintos eredményrészesedési kifizetést biztosít a kecskeméti Mercedes-Benz gyár aktív dolgozói számára. Ezt az egyszeri összeget a márciusi bérrel együtt, április elején fizetik ki – olvasható a cég a közleményében.

mercedes
Fotó: Móricz Sabján Simon / Világgazdaság (archív)

A Mercedes közlés szerint a dolgozóinak tavaly óta közvetlen részesedést biztosít a vállalat sikereiből, ezzel is megköszönve az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő teljesítményüket.

A szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében az összeg mértékét a kecskeméti vezetőség által meghatározott helyi mérőszámok is alakítják. Ezek mindegyike pozitívan befolyásolta a kifizetendő összeg alakulását. A gyár vezetősége köszönetet mondott a dolgozóknak és kiemelte, hogy a gyár sikerének alapjait közösen, csapatként fektették le. A kifizetendő összeg várható mértékét a 2024. február 22-én közölt, 2023-ra vonatkozó csoportszintű pénzügyi eredmény alapján határozták meg.  A kecskeméti Mercedes-Benz gyár mintegy 4500 főt foglalkoztat, és tavaly több mint 174 ezer járművet gyártott.

Korábban a Világgazdaság megírta, hogy a cégcsoport egyik legmodernebb gyártóbázisát építik fel, háromezer új munkahelyet létrehozva. A jövőben a gyárban készülő gépjárművek  mindegyike még nagyobb arányban áll olyan alkatrészekből, amelyek helyben készülnek. Az új présüzem a Mercedes-Benz nemzetközi gyártási hálózatát is ellátja majd a préselt acél és alumínium alkatrészek széles választékával. A kecskeméti gyár tavaly az áramfelhasználásának teljes egészét zöldáramból fedezte, így mérleg szerinti szén-dioxid-semleges gyártást valósított meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.