BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Háromezer új munkahelyet teremt a Mercedes Kecskeméten

A Mercedes-Benz hatalmasra nőne Kecskeméten. A gyárigazgató azt mondta, hogy a Mercedes-Benz összesen több mint egymilliárd eurót fordít a kecskeméti telephely bővítésére.

Az autóiparban zajló átalakulás egyik legnagyobb nyertese lehet Kecskemét, ahol a cégcsoport egyik legmodernebb gyártóbázisát építik fel, háromezer új munkahelyet létrehozva – fogalmazott Christian Wolf, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója a Portfóliónak.

20160429_1022_VV
Fotó: Veres Viktor

A gyárigazgató azt mondta, hogy a Mercedes-Benz a jelenlegi beruházási tervének részeként 

összesen több mint egymilliárd eurót (több mint 380 milliárd forintot) fordít a kecskeméti telephely bővítésére. 

Azt is elmondta, hogy két teljesen új épület jön létre, az egyikben az új összeszerelő üzem, a másikban pedig az új karosszériaüzem kap majd helyet, és a fényezőüzem is átfogó korszerűsítésen esik át. Hozzátette, hogy a bővítéssel megnő a Mercedes-Benz kecskeméti üzemének gyártási területe, ahol az évtized közepén indul az új, tisztán elektromos meghajtású modellek gyártása. 

Korábban a Világgazdaság megírta, hogy a jövőben a gyárban készülő gépjárművek mindegyike még nagyobb arányban áll olyan alkatrészekből, amelyek helyben készülnek. Az új présüzem a Mercedes-Benz nemzetközi gyártási hálózatát is ellátja majd a préselt acél és alumínium alkatrészek széles választékával. A kecskeméti gyár tavaly az áramfelhasználásának teljes egészét zöldáramból fedezte, így mérleg szerinti szén-dioxid-semleges gyártást valósított meg.

Az üzem dolgozói létszáma 4543 volt tavaly, ám a közlemény szerint az új munkatársak felvétele és képzése 2023-ban intenzívebb lesz. 

Az új épületek építési munkái az év végéig befejeződnek, míg az MMA-modellpaletta gyártásához szükséges átalakítások egész évben zajlanak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.