BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Elindult Budapesten az Uber – ingyenesen lehet kipróbálni

Kardos Eszter szerint több mint háromezer sofőr regisztrált a világ legismertebb autómegosztó szolgáltatásához a magyar fővárosban. Az Uber magyarországi vezetője a Világgazdaságnak adott interjúban többek között arról is beszélt, hogy az állomány független vállalkozókból áll, akkor, ott és úgy dolgoznak, ahogy szeretnének, nincs tagdíj és egy bizonyos jutalékot kell fizetniük a fuvardíjból. Az Uber budapesti indulásának örömére különleges promóciókat és kedvezményeket is kínál, többek között díjmentes utazást június 13. és június 30. között.

Mikor merült fel először az Uber magyarországi visszatérésének gondolata?

Amióta 2016-ban kivonult Magyarországról, a cég új vezérigazgatót nevezett ki Dara Khosrowshahi személyében, aki az üzlet minden területét újraformálta. Az Uber mára a világ egyik legnagyobb platformja, amely kereseti lehetőséget biztosít szerződött partnerei számára, és több mint 100 millió ember mindennapi életének szerves része. Tavaly mintegy 100 ezren nyitották meg az Uber-alkalmazást csak Budapesten úgy, hogy a szolgáltatás nem is volt elérhető.

Uber
Uber Budapesten: Fluor Tomi volt a zero rider, az első hivatalos utas / Fotó: Vémi Zoltán

 

Budapesti Uber: több mint 3000 sofőr regisztrált az induláskor

Mennyire kellett győzködni a világ legismertebb autómegosztó szolgáltatását, hogy ismét elérhető legyen Magyarországon, azon belül is Budapesten? 

Mivel a legjobb lokális partnereket találtuk meg, az együttműködés igazán gyümölcsöző. Az Ubernél mi a partnerségekben hiszünk. Ennek az együttműködésnek az eredménye segíti a budapesti taxisofőröket, hogy 

  • többet kereshessenek, 
  • színesebbé teszi az utasok közlekedési lehetőségeit, és 
  • a főváros közlekedési infrastruktúráját is hatékonyabbá alakítja.

Utóbbit hogyan kívánják elérni?

Hisszük, hogy az iparágat vezető biztonsági funkcióival, mint például az anonimizált kommunikáció vagy GPS-követés, és összekapcsoló technológiájával az Uber segít a sofőröknek magasabb bevételekhez jutni, és az utasoknak a lehető legjobb szolgáltatást nyújtani kényelmi funkciói által, mint például a Megosztott viteldíj vagy a magyar nyelven is elérhető ügyfélszolgálat.

A fővároson kívül is bérelhetünk majd Ubert?

Jelenleg az elindulásra fókuszálunk, és arra, hogy a lehető legtöbb sofőrt segítsük az Uberhez való csatlakozásban.

Hogyan működik az Uber?

Az Uber szolgáltatásának legfontosabb célja olyan technológiai megoldás kifejlesztése, amely igény esetén összeköti egymással a sofőröket és az utasokat. Az alkalmazás a következőképpen működik:

  1. Az utas megnyitja az alkalmazást.
  2. A rendszer összepárosítja az utast a sofőrrel.
  3. A sofőr felveszi az utast.
  4. A sofőr elviszi az utast az úti célhoz.
  5. A sofőr és az utas értékeli egymást.

Mekkora sofőrlétszámmal indulnak?

Platformunkon 

több mint háromezer sofőr regisztrált a mai napig.

Mivel az Ubernél a sofőrök független vállalkozók, akkor, ott, és úgy dolgoznak, ahogy szeretnének. Ezért nehézséget jelent erre konkrét számot adnunk.

Milyen kereseti lehetőségekkel kalkulálhat egy Uber-sofőr az induláskor és a későbbiekben?

Az Ubernél nincs tagdíj, a sofőröknek egy bizonyos jutalékot kell fizetniük a fuvardíjból. Ez a következő három hónapra nulla százalék azoknak a sofőröknek, akik május 24-ig feltöltötték a regisztrációs dokumentumaikat. 

Akik azonban nem a legelsők között csatlakoztak, 5 százalékos jutalékot fizetnek a Ubernek.

Egy korábbi cikk szerint a taxisok bizonytalanok a cég visszatérésével kapcsolatban, a nagyobb taxitársaságok sofőrjei Budapesten tartanak az Ubertől, mert gyengének ítélik a piacot és a bevételüket is. Többen panaszkodnak a magas költségekre és a kevés utasra. Önnek mi a véleménye erről?

A sofőrregisztrációkból ítélve – amit már korábban említettem – mi ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk. Ahogy már mondtam, több mint háromezer sofőr regisztrált nálunk az elmúlt hetekben, és a visszajelzéseik is azt mutatják, hogy legalább annyira várták az indulást, mint mi.

Uber
Ingyenesen lehet kipróbálni az Ubert a budapesti indulást követően / Fotó: Vémi Zoltán

Nagy Elek, a Főtaxi csoport tulajdonosa úgy fogalmazott, „a személyszállítás legújabb trendjei és kihívásai azt diktálják, hogy a élére álljanak a piac megújításának”. Hogyan néz ki pontosan ez a megújítás?

Nagy örömünkre szolgál, hogy az F Mobilitással partnerségben értük el, hogy az Uber a június 13-án elinduljon Budapesten. Az F Mobilitás a Főtaxi leányvállalata, ami kifejezetten erre a partnerségre jött létre. Hiszünk abban, hogy ők a legjobb partnerek számunkra helyi üzemeltetési szakértelmükkel: mély ismeretük van a taxisokat illetően, ezáltal hatékonyan támogatják az Uber biztonságos, kényelmes és megbízható szolgáltatását.

Január közepén jegyezték be a Főtaxi leányvállalatát

A Főtaxi leányvállalatát, az F Mobilitás Kft.-t 2024. január 16-án jegyezték be. Székhelye a fővárosi Csalogány utcában van a nyilvános cégadatok szerint, jegyzett tőkéje 125 millió forint, tulajdonosa pedig a Főtaxi Zrt. 

Globális eredményeik önmagukért beszélnek, havonta több mint százötvenmillió felhasználójuk van a világon.

Sőt, az Uber és a Lime globális együttműködésének részeként az Uber Taxi mellett elektromos rollerek is elérhetővé válnak az Uber-appon keresztül. Így akár egy gyors találkozó, egy esti program a barátokkal vagy éppen egy gyönyörű látnivaló felfedezése a cél – a mai naptól kezdődően bárki használhatja az Uber-alkalmazást elektromos roller bérlésre és taxiútra is, bárhova is szeretne eljutni a városban.

Az Uber budapesti indulásának örömére különleges promóciókat és kedvezményeket is kínál, többek között díjmentes utazást június 13. és június 30. között. Ez egy díjmentes lehetőség meglévő és új felhasználóknak egyaránt. A GOBUDAPEST promóciós kód megadása esetén, felhasználónként maximum három utazásra, utazásonként ötezer forint kedvezményre jogosít.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.