védőnő

Régi kérése teljesült a védőnőknek

Jelentős béremeléssel jár az, hogy bekerültek az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá, immár bruttó 256 ezer forint egy felsőfokú végzettségű kezdő védőnő alapilletménye.

A bértábla hatálya alá kerülnének a védőnők

Szükséges lenne kiterjeszteni a védőnőkre is az egészségügyi bértábla hatályát - mondta Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1 televízió hétfő reggeli műsorában.

Célba ért a védőnők levele

A védőnők a sajtóból értesültek arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egy nemzeti védőnői szolgálat létrehozását tervezi. Az Emmi azt közölte a Világgazdasággal, hogy egyeztetés alatt van a védőnők bérének átstrukturálása.

Keveslik a fizetésüket a védőnők

Diszkriminatívnak tartják a bérezésüket a védőnők a többi egészségügyi dolgozóhoz képest, és keveslik is a fizetésüket. Minderről egy egységesen megfogalmazott levélben tájékoztatják a döntéshozókat.

Petíciót írnak a védőnők

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a védőnők a fizetésük miatt. Azt kérik kollégáiktól, hogy egyenként küldjenek 22 levelet a közjogi méltóságoknak legkésőbb március 10-ig, amiben leírják, diszkriminatívnak tartják bérezésüket a többi egészségügyi dolgozóhoz képest.

A védőnőknek üzent Rétvári

A vonatkozó jogszabály-módosítás révén a szolgáltatók kötelesek kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos többletpénzt a védőnők részére, így minden védőnő megkapja a teljes emelés összegét, sőt, visszamenőlegesen is jár nekik a különbözet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére válaszul.
Világgazdaság Piactér