Ittas volt a mozdonyvezető – 35 sérült, 500 milliós kár Prágában
Prágát a sör városaként is ismerik, a szerda reggeli, sok sérülttel járó vonatbalesetben kezdődött vizsgálat mégis sokak számára elképesztő tényeket tárt fel már az első napon. Két vonat ütközött, az egyik mozdonyvezető alkoholvizsgálata pozitív lett, a másik pedig gyakorlóúton volt, amikor a baleset történt.

A vonatok a főváros Balabenka csomópontjában ütköztek össze, mégpedig azután, hogy az egyik a piros jelzésen haladt át. Nem frontális volt az ütközés, a jármű az előtte veszteglő vonatot kapta el hátulról – idézte a Vasúti Adminisztráció szóvivőjét, Dusan Gavendát az iDNES.cz hírportál – , különben a baleset kimenetele rosszabb is lehetett volna. A sérültek száma 35, a kár több mint 31 millió korona (azaz majdnem ötszázmillió forint, vagy másképp több mint 400 ezer korsó csapolt sör ára a cseh fővárosban).
Ezek után ellenőrzik a mozdonyvezetőket
A jelentés szerint az egyik mozdonyvezető lélegzetében alkoholt mutattak ki, ezért vértesztet is végeznek, ennek eredménye még nem ismert. A baleset okozója azonban nem ő volt, hanem a másik masiniszta, aki a rendőrségtől származó információ szerint gyakorlóúton volt.
Az egyik mozdonyvezető gyakorlaton volt. De azt nem tudom megmondani, mennyit ivott a másik, meg kell várnunk a pontosabb eredményt
– mondta a lapnak Jan Danek rendőrségi szóvivő.
A vasútüzemeltető Ceské dráhy a következőképpen reagált: „Kétséget kizáró megerősítés esetén azonnal megszüntetjük az alkalmazott munkaviszonyát. A mai nap eseményei után rendkívüli ellenőrzést végzünk a mozdonyvezetők közt.”
Személyvonat ütközött teherszállítóval Csehországban
2024. június 6.: A hírek szerint mintegy 300 utas tartózkodott a személyvonaton, melynek elülső része sérült meg legsúlyosabban.


