A napokban vásárolt meg a Nike egy virtuális cipőgyártó céget, amely NFT-ket (non-fungible, azaz nem helyettesíthető tokenek, amelyek teljesen egyediek és csak digitális formában léteznek) és cipőket gyárt a metaverzum számára – adta hírül számos portál. 

Az RTFKT egy tavaly alapított, virtuális cipőket és gyűjthető tárgyakat tervező startup, a vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra, azonban a tranzakció azt mutatja: egyre látványosabb a – sok esetben prémium – márkák elmozdulása a metaverzum irányába. Ez pedig felveti a kérdést: ez lenne a következő nagy lehetőség ezeknek a brandeknek? A themarketherald.com írása a Morgan Stanley nemrég közzétett elemzését idézi fel, ami szerint a luxusmárkák által létrehozott NFT-k piaca 2030-ra eléri az 55,8 milliárd dolláros (több mint 18 ezer milliárd forint) méretet – míg a teljes NFT-piacot ugyanekkorra 337 milliárd dollárra becsülik.

 A luxusmárkák térhódítása ezen a területen épphogy megkezdődött: idén kevesebb mint 1 százalékát fedték le ennek a piacnak, így némileg túlzónak tűnhetnek az előrejelzések. 

Maga a metaverzum is a fejlődés kezdeti időszakában van, de az bátran ki lehet jelenteni, hogy az NFT-k és a gaming szegmens a luxusmárkák számára jókora potenciált rejtenek.

Tim Sweeney, az Epic Games Inc., az egyik legismertebb virtuális játék, a Fortnite anyacégének vezérigazgatója nemrég kijelentette: a metaverzum hamarosan több száz milliárd dolláros piacot képvisel majd a világgazdaságban. 

Egyes márkák már rá is ugrottak a lehetőségre: a Louis Vuitton és a Burberry a gamingvilágon keresztül lépett az NFT-k piacára. A Burberry a Mythical Games céggel együttműködve még augusztusban adott ki egy NFT-kollekciót, ami a hírek szerint a megjelenés után nagyjából harminc másodpercen belül el is kelt. Kétszáz éves fennállásának alkalmából pedig a Louis Vuitton szintén augusztusban kezdte első NFT-it kibocsátani. 

Más luxusmárkák és dizájnerek is készítenek darabokat a virtuális világ számára, illetve „skineket” – digitális ruhákat és kiegészítőket, amelyeket a játékosok megvásárolhatnak az avatárjukhoz. A North Face és a Gucci a közelmúltban adta ki kollekciójának digitális verzióit, és egy virtuális Gucci táskát drágábban adtak el játékon belüli kiegészítőként a Roblox online játékplatformon, mint a valós táskát.

A világ egyik legismertebb óramárkája is belépett a digitális világba: a Patek Philippe NFT-ként digitalizálta Nautilusát.

 A Dolce&Gabbana pedig szeptemberben rekordokat döntött, amikor kilenc NFT-t adott el 5,6 millió dollárért.

A digitális termékek iránti növekvő kereslet nyomán egyre több erre szakosodott online piactér jön létre: az olyan webhelyek, mint a The Dematerialized, mára kizárólag a digitális divatvilág NFT-ire koncentrál, a webáruház csak korlátozott példányszámban bocsát ki termékeket, például táskákat és cipőket. A Sotheby’s pedig, elsőként a nagy aukciósházak közül, nemrég indított egy kizárólag NFT-ket kínáló piacteret.

Úgy tűnik tehát, hogy a legtöbb dizájner márka, amelyik eléggé szemfüles volt, és a megfelelő időben és módon lépett be a metaverzumba, már most jócskán keres a lehetőségen. A Forbes szerint azok a márkák lesznek sikeresek a metaverzumban, amelyek értik az online kultúrát, a digitális művészetet és a játékélményeket.