Egy volt Playboy-modell állítja, hogy 2006-ban viszonya volt Donald Trump volt amerikai elnökkel. Karen McDoug állítólag Trump megválasztása előtt tíz hónapig volt együtt az akkor már a házas multimilliomossal. Az egykori playmate-en kívül Stormy Daniels pornószínésznő is állította, hogy viszonya volt Trumppal. 

 

A volt elnököt azzal vádolják, hogy 2016-ban, az elnökválasztási kampány idején akkori ügyvédjén keresztül 130 ezer dollárt juttatott el Stormy Danielsnek, hogy hallgasson a kettőjük között állítólag tíz évvel korábban zajlott kapcsolatról. Trump tagadja a kapcsolat tényét.

Donald Trump korábban a közösségi oldalán arról írt, hogy vádemelés és letartóztatás vár rá az ügyben

Az ügyet politikai indíttatású eljárásnak nevezte, és tiltakozásra szólított fel ellene.

Szerelmes voltam belé, és ő is szerelmes volt belém. Tudom, mert mindig elmondta nekem

– állította McDoug. A Daily Mailnek adott interjúban a nő azt mondta, hogy kapcsolatuk a korábbi elnökkel valódi volt. „Úgy követett, mint egy kiskutya, és megpróbálta felkelteni a figyelmemet” – mondta el Trumpról. „Egy riporter megkérdezte tőle: »Volt viszonya Karen McDougallal?«, és erre csak annyit mondott: »Nem csináltam semmi rosszat.« Tudja jól, hogy igazat állítok” – mondta a volt Playboy-modell. 

McDougal azt is állította, hogy 2006 júniusában kezdett találkozgatni Trumppal, majd 2007 áprilisában vetett véget a kapcsolatuknak, és Bruce Willis színésszel lett viszonya. 

„Nem csaltam meg Trumpot, de Bruce-szal már sokat beszéltünk telefonon, így könnyebb volt véget vetni a kapcsolatnak. Miért maradnék együtt egy házas férfival, amikor Bruce kedves srác volt, és szingli? – indokolta a döntését.

A nő állítása szerint 2006-ban, amikor Trump a Celebrity Apprentice című valóságshow sztárja volt, részt vett a Los Angeles-i Playboy-kastélyban egy biliárdpartin, amelyet Hugh Hefner adott a műsor résztvevőinek. Trump akkoriban kevesebb mint két éve volt házas feleségével, Melania Trumppal, aki éppen megszülte a fiúgyermeküket, Barront. A nő az akkori találkozásra úgy emlékezett vissza, hogy egy átlátszó ruhát viselt a fürdőruhája fölött, amely felkeltette Trump figyelmét.  

„Néhány nappal később felhívott, és megkért, hogy vacsorázzak vele a Beverly Hills Hotelben” – mondta. 

Most szégyellem magam, mert tudtam, hogy megnősült, de akkoriban ez nem volt szempont nálam. Én akkor egy másik lány voltam, szórakoztam és nem gondoltam túl a dolgokat

– jelentette ki. 

Azt is mondta, megdöbbent, amikor egykori szeretője megnyerte a republikánus előválasztást. Úgy fogalmazott, hogy amikor a reflektorfény felerősödött, a viszonyukról kezdtek egyre többet suttogni. A korábbi Playboy-modell azt is állította, hogy az amerikai bulvárlap, a National Enquirer kereste meg, amely az AMI médiacég tulajdonában van, és amelynek korábbi vezérigazgatója David Pecker volt, aki egyben régóta a barátja is.

Ügyvédjén keresztül 150 ezer dolláros díjban állapodott meg a lappal, ennek értelmében az egészségről és a fitneszről írt volna cikkeket. Elmondása szerint szóba sem került, hogy a viszonyukat nyilvánosságra hozták volna a lapban. „Ez megfelelt nekem, mert nem igazán akartam, hogy a történet kikerüljön” – mondta. Egy dokumentum azt állítja, hogy később a lap és Trump megállapodott abban, hogy az üzletember visszatéríti az AMI-nek a Karen McDougnak fizetett összeget, hogy véletlenül se kerüljön nyilvánosságra a kettőjük közötti viszony, de a cég vezérigazgatója úgy döntött, hogy nem kér az üzletből. Az Egyesült Államok Szövetségi Választási Bizottsága 2021-ben úgy ítélte meg, hogy a nőnek fizetett pénz illegális kampány-hozzájárulásnak minősült, és 187 500 dolláros bírságot szabott ki. Trump tagadta, hogy köze lenne a Karen McDougnak vagy Stormy Danielsnek történő kifizetésekhez. Az ellene felhozott vádakat boszorkányüldözésnek és „a történelem legmagasabb szintű politikai üldözésének és választási beavatkozásnak” nevezte.