Az uniós be- és kiléptető rendszer (EES) idén októberben lép működésbe, ami megköveteli EU-n kívülről érkező látogatóktól, hogy vízummentességet kérjenek és fizessenek, mielőtt belépnek a schengeni övezet valamelyik országába. Ennek értelmében a nem uniós állampolgároknak online ki kell tölteniük egy kérelmet és 7 eurót (több mint 2600 forint 384,1 forintos árfolyamon számolva) kell befizetniük.

Passport,,Airplane,And,Topography,Map,Of,Europe
Fotó: Shutterstock

A vízum 90 napos tartózkodásra jogosítja fel a nem uniós polgárokat a schengeni övezetben. Ha az utazó egyszer már megkapta a vízumot, akkor három évig nem kell újra  megigényelnie. Az útlevélbélyegzőket eltörlik, helyette a határokon elhelyezett automatizált kapuk biometrikus adatokat, többek között ujjlenyomatokat és arcképeket fognak rögzíteni és tárolni – írja a EuroNews.

Az EES nem vonatkozik az uniós polgárokra. Azok a nem uniós állampolgárok, akik hivatalos tartózkodási hellyel rendelkeznek valamely uniós országban, szintén mentesülhetnek a procedúra alól: ehhez biometrikus személyazonosító igazolványra van szükségük. Franciaország önkiszolgáló kioszkokat telepít a repülőtereken, ahol az utasok előzetesen regisztrálhatják biometrikus adataikat és személyes adataikat.

Tesztelésre sincs idő

Franciaország szárazföldi és tengeri határainál autóval érkező látogatóknak táblagépek állnak majd rendelkezésre az adatok regisztrálására. Németország és Ausztria megerősítette, hogy hasonló rendszert telepítenek a repülőterekre, míg Olaszország közölte, hogy növeli az automatizált kapuk számát az összes fő repülőterén, valamint mintegy 600 önkiszolgáló kioszkot tervez üzembe helyezni.

Kérdések merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy az akadályok fizikai infrastruktúráját időben kiépítik-e. Több ország is úgy nyilatkozott, hogy 

nincs elég idő a szigorúbb ellenőrzések tesztelésére, mielőtt azok hatályba lépnének. 

Még az uniós lakóhellyel rendelkező utazók is késedelembe kerülhetnek, főleg Ausztria és Németország aggódott amiatt, hogy a határon a várakozási idők megnövekedhetnek.

Az osztrák hatóságok szerint többletfeladatok miatt az eljárási idők a jelenlegi helyzethez képest megduplázódnak. Az ABTA brit utazási szövetség szintén problémásnak tartja a várhatóan hosszabb eljárási időt. A probléma valószínűleg a doveri kikötőkben lesz a legsúlyosabb, ahol a repülőterekhez képest kevesebb hely áll rendelkezésre az utazók fogadására.

Az hatóságai már kiadtak egy figyelmeztetést a nem uniós állampolgároknak, hogy figyeljenek oda az ETIAS-vízumot kínáló csaló honlapokra. A Frontex, az ETIAS-ért felelős uniós határellenőrzési ügynökség szerint már 60 nem hivatalos oldal működik. Szerintük a csalók az eredetire hasonlító, hamis weboldalakat készítenek. Az EU tisztviselői hangsúlyozzák, hogy az utazóknak csak a hivatalos oldalt kell használniuk.

Kiderült, hogy mennyire jó a magyar útlevél

Idén is összeállították, hogy a világ országainak mennyire erős az útlevele, azaz hogy az utazási okmánnyal hány térségbe lehet utazni vízum nélkül. A lista élmezőnye átrendeződött, és a magyar útlevél erőssége is változott a tavalyihoz képest. Úti okmányunk a top 10-ben végzett, ami 188 utazási célpont meglátogatását engedi vízum nélkül. A magyar állampolgárok utazási szabadsága soha nem volt akkora, mint jelenleg, és a listán is előrelépett.