A Bajnokok Ligájában focizik a Crypto.com, az UEFA-val kötött szponzori szerződést
Exkluzív partnerségre lépett a következő szezontól a Crypto.com kriptotőzsde és az UEFA Bajnokok Ligája, ezzel a brókercég lesz az első alternatív devizapiaci szponzor a legrangosabb európai kupasorozat történetében – derült ki a cég közleményéből, melyet a Cointelegraph szemlézett.

A laphoz eljuttatott közlemény szerint a kriptotőzsde és az UEFA közt egy többéves partnerség kezdődik az idén, a Crypto.com pedig hivatalosan is globális szponzorává válik a sorozatnak.
Steven Kalifowitz, a Crypto.com marketingigazgatója a partnerség kapcsán úgy fogalmazott:
A sportrajongókkal való kapcsolatépítésünk nélkül a Crypto.com soha nem érhette volna el azt a százmilliós felhasználószámot, amellyel ma büszkélkedhet. A BL-szponzoráció reményeink szerint segít majd terjeszteni meggyőződésünket, miszerint minden befektetési portfólióban van helyük a kriptodevizáknak.
A partnerség minden bizonnyal jót tesz majd a szektor elfogadottságának és ismertségének világszerte, hiszen a Bajnokok Ligája meccseit milliók követik minden héten a tévék előtt világszerte.
Arról, hogy a szponzoráció milyen anyagi vonzatokkal jár a két fél számára, egyelőre nem érhető el semmilyen publikus információ, annyit viszont tudni lehet, hogy a Crypto.com 2022-ben már megpróbált nyélbe ütni az UEFA-val egy ehhez hasonló partnerséget, akkor 495 millió dolláros szponzorációs kifizetésekről szóltak a hírek, az ügyletből azonban végül nem lett semmi.
Az idén immáron sikerrel elinduló partnerség vizuális elemeit az UEFA már a szerdai szuperkupameccsen bemutatja majd a híresztelések szerint, ahol a Real Madrid és az Atalanta méri majd össze az erejét.
A Crypto.com-nak ez távolról sem az első partnersége a sport területén.
A kriptotőzsde a 2021–2022-es szezonban például névszponzorként szerepelt az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers csapatánál, és hasonló üzlete már az NHL Los Angeles Kingsével is volt.