A Széchenyi István Egyetemen megrendezett Karrierbörze célcsoportja az intézmény hallgatói mellett a diplomások, pályakezdők és szakképzett fiatalok körével bővült, így a korábbiaknál nagyobb közönségnek mutathatták be magukat a résztvevő cégek. A félévente megtartott esemény a vállalkozások számára kitűnő alkalom, hogy megtalálják jövendőbeli gyakornokaikat, munkavállalóikat.

PR cikk kép
Rengeteg érdeklődőt vonzott a Széchenyi István Egyetem Karrierbörzéje.
Fotó: Májer Csaba József

„A börze hagyományosan népszerű a hallgatók körében, hiszen valóban összehozza őket a térség vállalkozásaival. Sokan találják meg itt gyakorlati, illetve majdani munkahelyüket. Ma már a standokon kiállítók között is találkozhatunk olyan egykori széchenyisekkel, akik annak idején egy Karrierbörzén kerültek kapcsolatba a munkáltatójukkal” – fogalmazott Zentai Effi, a Széchenyi István Egyetem Karrier Irodájának vezetője.

Hozzátette, nemcsak jelenlegi, de már végzett hallgatók is visszatérnek a rendezvényre, és alumniként találnak a szakértelmüknek megfelelő állást.
„A Széchenyi-egyetem a vállalati partnerekkel együttműködve gyakorlati, naprakész tudást, és a munkaerőpiacon értékes oklevelet kínál. Ennek szellemében rendezi meg a Karrierbörzét is, illetve nyújt olyan szolgáltatásokat, amelyek a fiatalok diploma utáni útját segítik. Tanácsadással is várjuk őket a jó önéletrajz és motivációs levél megírásához, amihez az érdeklődők a börze honlapján is találnak segítséget. A Karrier Iroda weboldalán a kiállítók nyitott állás- és gyakorlati lehetőségeit is közzétesszük november 11-ig” – mondta el az irodavezető.

PR cikk kép
Rákosi Szabolcs tanársegéd (jobbra) vezetésével az erőforrás tanácsadó mesterszakos hallgatók ötletekkel segítettek a jövőbeli mukavállalóknak.
Fotó: Májer Csaba József

A kiállítótérben megtalálhatók voltak az egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának emberi erőforrás tanácsadó mesterszakos hallgatói is. „A képzésben résztvevők speciális tudással rendelkeznek, hiszen tanulmányaiknak köszönhetően választ tudnak adni olyan kérdésekre, amelyek oly sok fejtörést okoznak a munka világába lépőknek: hogyan írjunk önéletrajzot, állítsuk össze pályázati anyagunkat, készüljünk fel az állásinterjúra, mit kell tartalmaznia egy motivációs levélnek, vagyis miként mutassuk meg magunkat vonzó módon leendő munkaadónk számára” – mondta el kérdésünkre Rákosi Szabolcs, az egyetem Bölcsészettudományi és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszékének tanársegédje.

Hozzátette, a mesterképzésben résztvevők nemcsak az elméletét tanulják mindennek, hanem gyakorlatban is kiválóak. Többségük ugyanis gyakornokként dolgozik a versenyszférában, vagyis pontosan ismerik a munkáltatók elvárásait, a kiválasztás folyamatát, így első kézből tudnak hasznos tanácsokat adni a börzén résztvevők számára. „Egy projektfeladat keretében jöttünk a programra, amelyre a személyes tanácsadás mellett egy álláskeresési kisokossal is készültek a hallgatóink. A helyszíni visszajelzések szerint a gyakorlatban jól hasznosítható tanácsokkal segítettek minden érdeklődőnek” – zárta.

PR cikk kép
Sárvári Nelli, az egyetem hallgatója rendszeres látogatója a Karrierbörzének.
Fotó: Májer Csaba József

A program nagy érdeklődés mellett zajlott, olykor sorállás is kialakult az egyes cégeknél. A másodéves és marketing szakos Sárvári Nelli is végigjárta a standokat, ráadásul nem először. „Minden félévben eljövök a Karrierbörzére, és végignézem a kínálatot. A tapasztalatom az, hogy érdemes itt lenni, mert sok vállalkozást lehet megismerni, méghozzá változatos palettáról, így mindenki megtalálhatja az érdeklődési körének, majdani szakmájának megfelelőt” – fogalmazott. Hozzáfűzte, a standokon nagyon informatív tájékoztatást kapnak a látogatók, tartalmas beszélgetések alakulnak ki, így jó esélyt lát arra, hogy akár ő maga is az egyik Karrierbörzén találja meg jövőbeli munkahelyét.

PR cikk kép
Tartalmas beszélgetések zajlottak a standoknál.
Fotó: Májer Csaba József

Kiállítók voltak:

4flow management Kft., Adient Mezőlak Kft., Alberti e Santi HU Kft., ÁllásStart Magyarország Kft., Alprosys Kft., Astotec Automotive Hungary Bt., Attrecto Zrt., Audi Hungaria Zrt., Avis Budget Group BSC Kft., AVL Hungary Kft., Becton Dickinson Hungary Kft., BOS Automotive Products Magyarország Bt., Colas Hungária Zrt., Continental Automotive Hungary Kft., Dana Hungary Kft., Donation - OVB Kft., doTERRA Europe Services Kft., Eaton Manufacturing Hungary Kft., Eclipse Automation Hungary Kft., ETN Magyarország Kft., FERCAM Austria GmbH, Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt., MÁV Csoport, MKB Bank Nyrt., Nestlé Hungária Kft., NIO Power Europe Kft., Nolato Magyarország Kft., Payer Industries Hungary Kft., Rába Futómű Kft., Schaeffler Savaria Kft., SK ON Hungary Kft., SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt., Tenneco, thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft., Valeo Auto-Electric Magyarország Kft., West Hungária Bau Kft., Wuppermann Hungary Kft., Yanfeng International Automotive Technology Hungary Kft., ZOLTEK ZRT., Zyntern.com Gyakornoki és Pályakezdő Állásportál