Ingatlan

Egekbe szöktek az ingatlanárak Kolozsváron

Kolozsvár számít a legdrágább ingatlanpiacnak a romániai települések közül, a járvány ellenére magasak maradtak az árak a kincses városban, ahol például a térség legnagyobb fesztiválja, az Untold idején megtízszereződnek a bérlemények. Az országban tavaly a pandémiás helyzet közepette is 28 százalékkal emelkedtek az ingatlanpiaci befektetések.

Jóformán észre sem vette a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságot a romániai amely a számos ágazatot sújtó visszaesés közepette folyamatosan fejlődik, a lakásárak feltartóztathatatlanul emelkednek. Miközben a pandémia évében számos szegmens – elsősorban a vendéglátóipar és az idegenforgalom – gyakorlatilag padlót fogott, az ingatlanpiaci befektetések 2019-hez képest 28 százalékkal nőttek tavaly, amikor a tranzakciók értéke elérte a 900 millió eurót.

Mindez a kelet-közép-európai államokban eszközölt ingatlanberuházások összvolumenének 8,5 százalékára rúg, ezáltal Romániának sikerült megdupláznia részesedését a régióban, megelőzve például Bulgáriát, Magyarországot és Szlovákiát.

A járványhelyzet ellenére 2020-ban az adásvételek száma is növekedett:

602 805 ingatlant értékesítettek hivatalos formában az országban, ami 11,6 százalékos növekedést jelent a korábbi évben jegyzett 540 ezerhez képest. Ugyanakkor míg 2019-ben 7,4, tavaly 3,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak az országban, a felfelé ívelő trend pedig idén májusban is folytatódott, 0,7 százalékkal, és átlagosan 1 406 euróba kerül a lakóingatlanok hasznos felülete négyzetméterenként.

Fotó: Shutterstock

Jó ideje Kolozsvár számít a legdrágább településnek a romániai ingatlanpiacon,

a kincses városban jelenleg átlagosan 1910 euróba kerül egy négyzetméter lakófelület. Erdély fővárosa mindezt elsősorban dinamikus fejlődésének, a magas, több mint százezres egyetemi hallgatói létszámnak, továbbá az IT-szektorban dolgozók bevonzásának köszönheti. Kolozsvárt követi Bukarest 1484 eurós négyzetméterenkénti átlagárral, majd Brassó (1360 euró), Temesvár (1335 euró) és a Fekete-tenger parti Konstanca (1298 euró) következik a rangsorban. Szakértők szerint még úgy is megéri ingatlanba fektetni, hogy a az eddigi 10-15 év helyett 20-25 év alatt térül meg.

A kincses városban gyakorlatilag elszabadultak az árak, olyan lakást is kínálnak a piacon, amelynek négyzetméteréért 3500 eurót kérnek,

amit sokan mesterségesen felturbózott árnak tartanak. Hasonló a helyzet a bérlemények terén, 200 euró alatt nemigen lehet garzonlakást bérelni a kincses városban, a kétszobásak bérleti díja 400 eurónál kezdődik. A csillagászati árakkal kapcsolatos kritikákra Emil Boc polgármester a napokban úgy reagált: a borsos albérlet- és ingatlanárak a magas életszínvonallal állnak összefüggésben. Különben a kolozsvári ingatlanpiacnak annak ellenére sikerült felívelő pályán maradnia, hogy az albérletek terén jelentősen visszaesett a kereslet a járvány miatt a felsőoktatási intézmények által elrendelt online oktatásnak betudhatóan.

Fotó: Shutterstock

A bérbeadás terén amúgy roppant élelmesek a kolozsváriak, legyen szó hivatalos szállásadókról vagy lakástulajdonosokról. Amint a térség legnagyobb könnyűzenei fesztiváljának számító Untold szervezői nemrég bejelentették, hogy a tavaly a járvány miatt elmaradt megabulit idén szeptemberben megrendezik a Szamos-parton, az egekbe szöktek a bérleti díjak a kincses városban.

A szállodákban, panziókban, motelekben a szokásos ár tízszereséért kínálják a szobákat,

apartmanokat a szeptember 9-12. közötti időszakra, ugyanakkor például egy egyszobás lakásért 1,6, míg egy háromszobás villa bérléséért 2,5 millió forintnak megfelelő összeget kérnek négy éjszakára. És még ezek a bérlemények sem maradnak üresen, ugyanis a mintegy százezer napi fesztiválozó jelentős része külföldi (az Untold legutóbbi, 2019-es kiadásán 375 ezren vettek részt), akiknek a vastag pénztárcán kívül mindössze a koronavírus elleni oltási igazolást kell magukkal vinniük Kolozsvárra.

A szervezők ugyanakkor abban reménykednek, hogy a román hatóságok a nyári hónapokban további enyhítéseket vezetnek be, és például a fesztiválokra nem csak a beoltottak kapnak korlátlan bebocsátást, hanem azok is, akik negatív PCR-teszttel rendelkeznek vagy átestek a koronavírus-fertőzésen. Romániában egyébként azért is engedélyezhetik a nagyszabású rendezvényeket, mert levonult a járvány harmadik hulláma, az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 50-100 körülire csökkent naponta, ilyen alacsony értéket a tavaly júniusi mélypont idején mértek legutóbb. Aggasztó azonban, hogy kifulladt az oltási kampány, a 19 milliós országban a lakosság mindössze negyede, 4,5 millió személyt immunizáltak koronavírus ellen.

Kolozsvár ingatlanpiac
Kapcsolódó cikkek