Rengeteg tényező befolyásolja egy ingatlan értékét, az egyik – sok vevő előtt rejtve maradó faktor – a vándorlási mutató. Leegyszerűsítve: 

azokon a településeken, ahová tartósan többen költöznek, mint ahányan elvándorolnak onnan, szinte biztosan emelkedik az ingatlan értéke 

– közölte az Otthon Centrum közleményében. 

Az ingatlaniroda az idén is megvizsgálta a fővárosi agglomeráció településeinek vándorlási értékeit: az összegzés megerősítette a korábban tapasztaltakat, miszerint a vándorlás és a négyzetméterárak között szoros összefüggés van, és a legdrágább települések nem véletlenül olyan drágák. Az elemzésből az is kiderül, hogy a legmagasabb árkategóriájú települések mindegyikének évek óta pozitív a vándorlási egyenlege. A vándorlási mérleget mutató viszonyszám pedig a legolcsóbb települések járásaiban (a Nagykőrösi és a Ceglédi) volt a legalacsonyabb.

Az árakat és a vándorlást komolyan befolyásoló tényező még a település megközelíthetősége, elsősorban a főváros felől. 

A tíz legdrágább település közül nyolc kötöttpályás közlekedéssel rendelkezik a főváros felé, 

míg a legalacsonyabb top tízes négyzetméterárral rendelkező település közül csak három ilyen akad, de vonattal mindegyik így is több mint egyórás utazásra található Budapesttől.

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Az Otthon Centrum becslése szerint az agglomerációban 2021-ben

a legtöbb tranzakció a főváros vonzáskörzetében található legnagyobb városokban köttetett: Érden 800, melyet a pesti oldal nagyobb városai követtek: Dunakeszin 650, Vácon 540, míg Szigetszentmiklóson 500. 

A budai oldalon még említést érdemel Szentendre, ahol 300 és Budaörs, ahol 200 tranzakció volt 2021-ben. Népességarányosan azonban a Szobi járás települései taroltak: Perőcsényben (40 ezrelék), Bernecebarátiban (28), Nagybörzsönyben (23) kötettett a legtöbb adásvétel, míg a legalább 1000 lakosú települések között Tápiógyörgye (23 ezrelék), Délegyháza (22), Pócsmegyer (19) a sorrend. Érdekesség, hogy Pest megyében Délegyházán volt a legmagasabb a vándorlási mérleg az utolsó ismert, 2020-as adat alapján, míg Tápiógyörgye a második legolcsóbb település volt 2021-ben az Otthon Centrum értékesítési statisztikái szerint.

Pest megye legnagyobb települései közül népesség arányosan Vácon volt a legélénkebb a forgalom 16,3 ezrelékkel, melyet Dunakeszi (14,9) és némi meglepetésre Százhalombatta (14,6) követ.