Megjelent az év utolsó üzemanyagár-döntése – számolt be róla a Holtankoljak.
Az üzemanyagár-figyelő blog szerint a 2024-es év utolsó napján, kedden emelkedik a benzin nagykereskedelmi ára, méghozzá
bruttó 3 forinttal.
Ennél jobb hír, hogy a gázolaj beszerzési ára nem változik. Mindez összességében azt jelenti, hogy ha a benzinár emelését érvényesítik az üzemanyag-kereskedők, és átvezetik a benzinkutak áraiba, akkor
amely tehát várhatóan az év utolsó napján is marad ezen a szinten.
Az szinte borítékolható, hogy nem a keddi lesz az utolsó üzemanyagár-emelés a héten, január első napjaiban ugyanis további drágulás jöhet a benzinnél és a dízelnél. Ennek mozgatórugója a jövedéki adóemelés, ami 2025. január 1-jétől érvényes.
Alapvetően arról van szó, hogy életbe lép az inflációkövető adóemelés, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új év elején az előző évi júliusi infláció mértékével növekszenek bizonyos adómértékek. Ez 4,1 százalékos adóemelést jelent, és vonatkozik a járműüzemanyagok jövedéki adójára is.
Ezt persze lenyelhetnék a kereskedők is, de miután az üzemanyagok kereslete rugalmatlan, azaz a fogyasztók szemében egyfajta alapvető terméknek számít, a benzinkutak minden bizonnyal érvényesíteni tudják az adóemelést az áraikban, vagyis sikeresen továbbhárítják.
Hogy pontosan milyen mértékben, az napokon belül kiderül, de előzetes becslések persze már napvilágot láttak. A benzin literjénél a jövedéki adó 152,55 forintról 158,8 forintra, míg a gázolajénál 142,9-ről 148,76 forintra nő. Ehhez jön hozzá, hogy a jövedéki adót is terheli áfa. Így aztán az adóemelésre adott reakcióként a benzin literenkénti ára 10 (6-7 forint), a dízelé 11 (ugyancsak 6-7 forint) százalékkal ugorhat meg akár azonnal a töltőállomásokon.
Ami zavaró, hogy a Holtankoljak szerint akár 10-11 forintos literenkénti árváltozás is történhet, ami viszont egyértelműen fölötte lenne a jövedékiadó-emelés hatásának. Hogy a kereskedők tényleg egy füst alatt drágítanak-e nagyobbat, az pontosan látszani fog a totemoszlopokon.
Ideje lehiggadni: az adóemelés senkit nem vág a földhöz
Túlzottak a jövedéki adó tervezett emelésével kapcsolatos aggályok. A nagyobb jövedéki adó a cégek által vásárolt áramra és gépjármű-üzemanyagként használt földgázra, valamint a szénre vonatkozik. Tény azonban, hogy semmilyen adóemelést nem üdvözöl az, akinek ki kell fizetnie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.