Az MTV már nem a Dunaferr FC, hanem a Hlasz adósa, ugyanis a profi futball irányító szövetsége nyolcmillió forintért megvette a követelési jogot a dunaújvárosi futballcsapattól. A tartozás abból adódik, hogy az MTV mindeddig nem fizette ki a Dunaferr nyári nemzetközi kupamérkőzéseinek közvetítéséért járó jogdíjat.
A televízió vezetősége többször időpontot módosított októberben, sőt, arra is ígéretet tett, hogy legkésőbb a hónap közepéig rendezik adósságukat, ennek ellenére még november 15-én sem történt semmi az ügyben, ezért a csapat ügyvédje fizetési felszólítást küldött az MTV-nek. Gróf András, a Dunaferr technikai igazgatója a múlt csütörtökön még azt mondta: ha nem kapják meg a több mint 10 millió forintot, úgy bíróság elé viszik az ügyet, és felszámolási kérelmet adnak be a televízió ellen. A vezető kitért arra is, hogy van még egy lehetőség: ha akad valaki, aki megveszi tőlük a fizetési követelés jogát.
Muszbek Mihály, a Hlasz gazdasági igazgatója arról számolt be lapunknak: megoldódott a Dunaferr ügye, mert a szövetség nyolcvanszázalékos áron átvette a dunaújvárosiaktól a követelési jogot.
A vezető a Világgazdaság kérdésére azt is elmondta: az MTV-nek nem volt tartozása a Hlasszal szemben, a magyar bajnoki meccsek ez évi közvetítési jogdíját befizette a televízió. A hároméves szerződés értelmében az UPC kábelszolgáltató céggel együtt az MTV összesen csaknem 3 milliárd forintot fizet a televíziós közvetítési jogdíjért. Azzal kapcsolatban, hogy az évi 900 millió forintból mennyivel veszi ki a részét az MTV, Muszbek Mihály nem kívánt válaszolni.