BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Német nyelvű egyetem Budapesten

Az alapító felek elitképző intézménynek szánják az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemet (AE), melynek állami elismeréséről szóló törvényjavaslatát Pokorni Zoltán oktatási miniszter tavasszal nyújtja be a magyar parlament elé.

Az egyetem alapításáról szóló közös kormányfői nyilatkozatot Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére, a Bajorország miniszterelnöke, a baden-württembergi tartomány miniszterelnöke és az Osztrák Köztársaság kancellárja írta alá. Pálinkás József, az oktatási tárca politikai államtitkára elmondta: az egyetemen kezdetben három, Magyarországon már megalapított szakirányú továbbképzési szakon (európai szakértő/diplomata szakirány, gazdaságpolitika szak, európai uniós szakjogász) kezdődik meg az oktatás. A három továbbképzési szakot három intézet gondozza: a Nemzetközi Kapcsolatok Intézete, a Közép-európai Tanulmányok Intézete és az Összehasonlító Állam- és Jogtudományok Intézete.
Az önálló intézményként működő AE képzésében hetvenöt hallgató vehet részt, akik egyenlő arányban érkeznek a magyar nyelvterületről, más közép- és kelet-európai országokból, valamint a német nyelvterületről. A képzés négy féléves, költségtérítéses, de állami ösztöndíjakat is biztosít.
Az AE fenntartója a magyar kormány által alapított Budapesti Német Nyelvű Egyetemért Közalapítvány lesz. Az egyetem épülete a Nemzeti Múzeum mögötti, az ELTE használatában lévő egykori Festetics-palota. Az egyetem alapításához eddig a magyar kormány 523 millió forintot biztosított az épület kiváltására, 746 milliót az épület műemléki felújítására, 690 milliót pedig az egyetemi funkciók ellátására. Pálinkás József elmondta: 2001-ben 229 millió forintot taksál a működési költségvetés, és 80 millióra rúg a közalapítvány induló vagyona, amelyet szintén a magyar fél biztosít.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.