Növekedett a döntőbizottság iránti bizalom
A közbeszerzési törvény hatálybalépését követően a jogalkalmazók, az ajánlatkérők és ajánlattevők fontos tapasztalatokat szereztek a közbeszerzés szabályainak alkalmazásában. A döntőbizottsági elnök szerint a jogorvoslati kérelmek számának emelkedését több tényező együttes hatása idézte elő. A közbeszerzési piac kibővült, az ajánlattevők között élesedett a verseny, és talán nem utolsósorban a jogvitát elbíráló döntőbizottság munkája iránti bizalom is növekedett. A jogviták nagy száma hosszú távon garanciát jelent a közbeszerzések tisztaságának és átláthatóságának érvényesüléséhez.
A döntőbizottság feladata a közbeszerzésben érintett gazdasági folyamatok törvényes mederbe terelése. A közbeszerzés résztvevői is elvárják a hatóságtól a gyors, hatékony intézkedést, azt, hogy szabályosan fejeződjenek be az eljárások, és a jogszerűség helyreálljon. Az elmúlt évek adatai alapján állandósulni látszik, hogy a beszerzőszervezetek döntései ellen kezdeményezett jogorvoslati eljárásokban a legnagyobb arányt az önkormányzatok jelentik. Viszont az eljárási fajták körében indult jogvitákban 1998 fordulópontot jelentett. Ennek oka, hogy a közbeszerzési törvény módosításakor szigorították a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást. Míg 1998-ban 10 százalék volt a tárgyalásos eljárások kapcsán indított jogorvoslatok aránya, addig 2000-ben csaknem 30 százalékra emelkedett, és ez azóta sem változott. A döntőbizottság elnökéhez telepített előzetes kontroll eredményeként a beszerzők ritkábban választják a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásokat. Arányuk a 2001. évi 13,18 százalékról 2002-ben 11,15 százalékra esett vissza.
A döntőbizottság eddig általában a vitás ügyek felénél állapított meg különféle jogszabálysértéseket, míg a kérelmek másik fele többnyire alaptalannak bizonyult. A jogvitát kezdeményezők a döntőbizottságtól minden esetben elsődlegesen a törvényesség helyreállítására alkalmas intézkedést kértek. A piac szereplői elsősorban nem megtorlást várnak, mondja Deli Betty, hanem hatékony védelmet a jogsértő közbeszerzési szereplő intézkedésével szemben. Ebből következik, hogy a jogsértést megállapító határozatok jogkövetkezménye elsősorban a döntés megsemmisítése. Ezzel a döntőbizottság arra kényszeríti a jogszabálysértőt, hogy vizsgálja felül rossz döntését, illetőleg új eljárást folytasson le törvényes keretek között. Számos esetben azonban az ajánlatkérő már a jogvita befejezését megelőzően megköti a közbeszerzési eljárást lezáró szerződést. Ilyenkor pedig a döntőbizottság a jogszabálysértésen alapuló ajánlatkérői döntést - törvényi felhatalmazás hiányában - nem semmisítheti meg. A jogszabálysértés megállapítása mellett bírságot alkalmaz.
A testület a 2002. január elsejét követően indított közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos jogvitákban jogsértés megállapítása esetén köteles bírságot kiszabni. Tehát ilyenkor a bírság - függetlenül a jogsértés jellegétől, súlyától - nem mellőzhető, csak összege képezheti mérlegelés tárgyát. Ennek alapján a döntőbizottság akkor is köteles bírságolni, ha a jogsértés reparálható vagy csekély súlyú, függetlenül attól, hogy ilyenkor általában még a legkisebb összegű szankció sem áll arányban a jogsértés súlyával. A kötelező bírság bevezetését megelőző években általános tapasztalat volt, hogy az ajánlatkérők a jogviták megindulására tekintettel önként halasztották el a szerződés megkötését. A kötelező bírságolás bevezetését követően azonban tapasztalható: az ajánlatkérők már nem érdekeltek abban, hogy a szerződés megkötésével megvárják a hatóság döntését, illetőleg abban sem, hogy a közbeszerzési eljárás reparációjára lehetőség nyíljon. A testület adatai szerint széles a törvénysértések palettája. Mivel a közbeszerzési eljárás nem más, mint döntések egybefüggő láncolata, ebből következően valamennyi döntéssel szemben kezdeményezhető jogvita.
A kérelmezők legnagyobb számban az eljárásban való részvételükkel, illetőleg a nyertes kiválasztásával kapcsolatos döntések miatt élnek jogorvoslattal. Egyre nagyobb számban fordulnak a döntőbizottsághoz közvetlenül a közbeszerzési eljárás megindítását követően is, kifogásolva a felhívások és dokumentációk tartalmát. A közbeszerzési eljárás résztvevői sok esetben azonban elmulasztják a jogsérelmek orvoslására előírt határidőket, hallgatólagosan tudomásul veszik az általuk vélt és sok esetben valós jogsértést mindaddig, amíg az eljárást lezáró kedvezőtlen döntés számukra nyilvánvaló nem lesz. Ekkor azonban már nem számíthatnak a sérelmek orvoslására, hiszen ha a törvényi határidők elteltek, a kifogásolt közbeszerzési eljárásban a döntőbizottság nem folytathat vizsgálatot.
Deli Betty kitér arra is, hogy a törvény mellőzése miatt csak néhány esetben fordul elő jogvita. Ez látszólag kedvező, de e mögött érezhető a közbeszerzési eljárások megkerülésével kapcsolatos latencia ténye. A döntőbizottságnak a valós helyzetről nincsenek adatai. A mégis megindított jogviták többéves együttműködés megszűnésének következményei, vagy a beszerzési piac szerkezetének változásából erednek. A piac szereplőinek ugyanis mindaddig nem érdekük, hogy nyilvánossá váljanak a közbeszerzési eljárás mellőzésével folytatott beszerzések, amíg az összhang teljes a partnerek között. Évről évre a leggyakoribb jogsértés, hogy nem az az eljárás nyertese, aki a törvény és az ajánlatkérői kívánalom szerinti legmegfelelőbb ajánlatot tette. Igen magas azoknak az eljárásoknak a száma, amikor az ajánlatkérő érvénytelen ajánlatot nyilvánít nyertesnek, és azzal szerződést köt. Az is nagy számban fordul elő, hogy a mindenben megfelelő ajánlatot érvénytelenség címén nem veszi számításba a végső értékelésnél az ajánlatkérő, és így a kedvező, gazdaságos ajánlatot benyújtó pályázó kiszorul a versenyből.
