Hiányoznak a hatáselemzések
Hiányoznak a hatáselemzések arról, hogy az állam szempontjából nézve egyes orvostechnikai termékekkel milyen fokú rehabilitáció érhető el, azaz milyen "befektetésarányos megtérüléssel" lehet számolni, lehet-e újra munkába álló, adófizető embert kapni az eszköz alkalmazásával. Nem mindegy az sem, hogy a rehabilitációt lehetővé tevő eszközt a betegnek milyen időtartamban kell használnia, azaz a kölcsönzés szóba jöhet-e? A kölcsönzésben szintén jelentős befektetői lehetőségek vannak, ám ennek egyelőre nincs átfogó, kidolgozott szabályozása.
Nincsenek elemzések arról sem, hogy az egyes korszerű eszközök időbeni használatával milyen nagyságrendű, költséges hospitalizáció kerülhető el a betegek járóbeteg-ellátásba való terelésével. A biztosító egyes kasszáinak átjárhatósága biztosan megtakarítást eredményezne.
Egyelőre az egészség megőrzése csak elvétve szerepel a támogatott körben (pl. decubitus megelőzése). Nem beszélünk, pedig kellene az egészség megőrzése érdekében létrejöhető szolgáltatások ("wellnessfunkciók") támogatásáról, szerepükről. Megfelelő megelőzéssel elkerülhető lenne az időskori kuratív ráfordítások ugrásszerű emelkedése (jelenleg a 65 éven felüliekre történő egészségügyi ráfordítások aránya négyszerese a dolgozó korban lévőkének). Az orvostechnikai eszközökkel foglalkozó cégek érdekeltségi köre a prevenció és rehabilitáció, ahol mint befektetők megjelenve, szaktudásuk közvetlenül kamatoztatható lenne.
A reagáló készség alatt az egyes újonnan megjelenő betegségek kezelésére, a népegészségügyet összességében érintő tényezőkre történő gyors reagálást kell érteni. A reagálásra rendelkezésre álló idő pedig egyre rövidebb, hiszen a mind gyorsabb információáramlás, a technológiai fejlődés és a felkínált prevenciós, rehabilitációs lehetőségek száma egyre nagyobb.
Magyarországon - pedig az uniós tagállamokkal szembeni lemaradásunk miatt a legnagyobb szükségünk lenne egy proaktív készségre - még a reagálási készség is minimális. Az uniós támogatási alapelvek (terápiásköltség-alapú támogatás, "betegbarát" ellátás) meghonosítása - amelyekre a volt szocialista országok között (Lengyelország, Cseh Köztársaság) is lehet példát találni - még nem valósult meg (pl. sztómaterápia). Magyarországon az egészségbiztosítási törvény kimondja, hogy a biztosító a termékhez adja a támogatást, azt nem a "beteg" kapja. (Az OEP rendszeres ártárgyalását előíró jogszabály adott rendelkezése Magyarország EU-hoz történő csatlakozását kihirdető törvény hatályba lépésének napjától él majd.)
Nem átlátható az sem, hogy a kormány által meghirdetett Johan Béla Nemzeti Egészségprogram keretében milyen konkrét feladatoknak kell majd megfelelnie az OEP-nek. Kitűzi-e a szaktárca az EU-ban fennálló, a teljes egészségügyi kasszán belüli 6 százalékos orvostechnikai eszközökre fordítandó finanszírozás elérését? (A 2002. évi arány 2,7 százalék volt, amely a kórházi finanszírozású orvostechnikai eszközökkel is csak kb. 3,4 százalék. Forrás: EUCOMED, European Industry Profile, 2000.)
A tb-támogatásban részesülő orvostechnikai eszközök esetében megtalálhatók azok az állami szervek (OEP, egészségügyi tárca) amelyek betölthetik a "szolgáltatást vásárló" pozíciót. Nem ez a helyzet az indirekt támogatásban (HBCS-pontokon keresztül finanszírozott) részesülő termékeknél. Az egyes műtétekre fix pontot elszámolni tudó kórházak esetében ki dönt az eszközök (pl. implantátumok) költséghatékonyságáról? Egy térdprotézis beültetése esetében nem mindegy, hogy 6-7 évente vagy 15 évente kell a beteget újra műteni. Hogyan érvényesülhetne ez a HBCS-ben? A csatlakozásig ki kell alakítani azt a "ügyosztályt" amelyik az uniós "medical device" (mintegy 60-70 milliárd forintos) gazdája lesz.
A "hightech" termékek bekerülése a finanszírozási rendszerbe, kevés kivételtől eltekintve, egyelőre megoldatlan. A rendszert átfonó általános fiskális szemlélet (amelyre szükség van, de nem így) az olcsót preferálja. Ez még értelmezhető is lenne, ha az egyértelmű gyógyítási protokollok kimondanák, mikor lehet az olcsót, és mikortól kötelező a magasabb színvonalú terméket használni. Az OEP hatáskörében felállított szakértői bizottságok feladata az új irányelvek kidolgozása lenne, működésük azonban ad hoc jellegű, zártkörű. Határidők nem ismertek. A gyártók szakmai tapasztalatának beépítése pontosan a gyors technikai-technológiai fejlődés miatt, véleményem szerint elkerülhetetlen lenne. Az EU-ban a szakmai szövetség (EUCOMED) állandó "delegálttal" rendelkezik az Európa Parlamentben.
Az információk alapján a cégek is a rendszernek megfelelő termékportfóliót állíthatnának össze és nem ad hoc jelleggel kellene azt kitalálniuk. Az egészségügyi befektetéseknek a cégek szemszögéből belátható időn belül meg kell térülni. Az előre tisztázott feltételrendszer, amely az ellátás biztonságát is szabályozza, mindkét fél érdeke.
