Tudásalapú szemléletre van szükség
Az ideális ellátórendszernek két alapelvet kellene megvalósítania: az egyik, hogy az állam megteremtse a lehetőséget a legjobb színvonalú ellátásra, a másik, hogy biztosítsa az egyenlő esélyű hozzáférést a társadalom minden tagja számára. Az orvostudomány fejlődésével e célok együttes megvalósítása nehezedik, hiszen a (túl)specializált medicina egyre drágább lehetőségeit nem lehet elvinni minden állampolgárhoz. Még a leggazdagabb országokban is nehezen tudják finanszírozni az új diagnosztikus vagy terápiás vívmányokat. Nem véletlenül terjed viharos gyorsasággal a bizonyítékokon alapuló orvoslás (EBM) szemlélete, amitől egyebek mellett a beavatkozások racionalizálása (azaz a felesleges eljárások visszaszorítása) remélhető.
Jó színvonalú szolgáltatásokhoz egyenlő hozzáférés biztosítása - ez lehet a reform végcélja. Csak egy ilyen ideális rendszerben lehetne beszélni betegközpontú ellátásról. A hazai rendszer azonban intézményközpontú, s amíg ez fennáll, addig az egyenlő hozzáférés és a legjobb színvonalú ellátás együttes megteremtése aligha oldható meg. Az intézményközpontú szerkezet fenntartásában komoly szerepet játszik a tulajdonosi érdekviszony, hiszen egy kórház fenntartása politikai hozadékot ígér. A realitás azonban tükrözi a helyzet fonákságát: a kórházukért harcoló helyi potentátok saját magukat rendszerint nem helyben kezeltetik... Az intézményközpontú szerkezet fenntartásáért lobbizó tulajdonosi szemlélet az egyik fő akadálya a reform megvalósításának.
A reform fő céljai (regionális integráció, tőkebevonás, szabályozott piaci viszonyok megteremtése, címzett támogatás helyett pályázati forrásallokáció) a betegközpontú rendszer irányába mutatnak, kérdés azonban, hogy a célok markáns megfogalmazása elegendő-e. Kétségtelen, hogy realizálásukban meghatározó szerepe van a szükséges anyagi források előteremtésének. A tőke megjelenése azonban önmagában biztosan nem elég garancia az átalakításhoz és az új rendszer fenntartásához. A további feltételek közül (struktúraátalakítás, progresszivitás szerinti kompetenciaszintek meghatározása, differenciált finanszírozás, önkormányzati feladatkör módosítása, regionális informatikai hálózat) itt most egy kevésbé hangoztatott tényezőt kívánok kiemelni: a tudás alapvető fontosságát.
A lehető legjobb színvonalú ellátás nyújtásának garanciája a korszerű ismereteket adó graduális szakemberoktatás, s különösen a hatékony, rendszeres továbbképzés, ami külön hangsúlyt kap az EU kapujában, ezt igazolja a rezidensképzés. A mai orvos-, egészségügyi tevékenységben a drága csúcstechnológia ugyan egyre kevésbé nélkülözhető, de mindez csak akkor nyer értelmet, ha kellő tudású szakember alkalmazza, ehhez pedig licencek, akkreditáció, gyógyítási minimumfeltételek meghatározása szükséges. A szakemberek legjobb tudásának garantálása a rendszert működtetők elemi kötelessége, s egyben az egyén alapvető joga, amit az ombudsmanrendszer, az elszaporodó kártérítési perek igazolnak. A kellő tudás ezen túlmenően fontos feltétele annak is, hogy a rendszer hatékonyan és gazdaságosan működjön: minél kevesebb legyen az indokolatlan, sokszor csak önvédelemből végzett eljárás, de ne maradjon el egy fontos beavatkozás sem (EBM).
Az előzőekből adódóan teljes mértékben helyeselhető az a kormányzati szándék, hogy az egészségügyi régiók az egyetemi klinikák körül alakuljanak ki. Ha rendszerünket betegközpontúvá kívánjuk alakítani, akkor egy régiót valóban a tudásalapú szemlélet szerint kell létrehozni, ellenkező esetben marad az intézményközpontú rendszer a maga negatívumaival. Az egyetem szerepe persze nem privilegizált, és a progresszivitás elvének megfelelő szinten minden résztvevő tudása, készsége egyforma fontosságú, s azonos súllyú kell legyen az egészben. Az egyetemnek azonban a tudás régión belüli terjesztésének feladatával kiemelt szerephez szükséges jutnia, s ehhez igazodó fennhatósági támogatást kell élvezzen.
Az egyén alapvető emberi joga, hogy a lehető legjobb ellátásban részesülhessen, s ez csak a tudásalapú szemléletre épülő rendszertől várható el. De a tudás kialakításának és fejlesztésének előtérbe kerülése alapja lehet annak is, hogy a tulajdonos, a szolgáltató és a finanszírozó érdekei összhangba kerüljenek. S ez már valóban betegközpontú ellátórendszert jelentene.
